Zágráb, hal, herkenytű, és múmia

- avagy gasztrokörkép a horvát fővárosból, síppal, dobbal, nádihegedűvel, hallal, herkentyűvel-

Dobrodosli- mondta ez a szépség a halpiacon, mosolyogva.

 
 
Immár harmadjára fordultam meg ebben az izgalmas, horvát városban, és most, harmadjára végre sikerült megtalálnom a nem turistáknak szánt horvát konyhát, a híres tenger gyümölcseit, halakat, kagylókat, és a finom dalmát borokat... Idegenvezető kollégám szerint Zágrábban mindig minden a legfrissebb, a legfinomabb, mert a legszebb darabokat ide hozzák a kereskedők, hiszen itt van fizetőképes kereslet mindenre.

Néhány szó a hotelekről, amelyekben eddig laktam: mindkettő a város szívében van, kedvencem a Hotel Regent (5 csillagos), amely igazi luxushotel, gyönyörű enteriőrrel, és L'occitane kozmetikumokkal a fürdőszobában...Ezer meg egy hotelben, apartmanban, motelben megfordultam már Magyarország- és Európa- (és kicsit Amerika)- szerte, mégis, soha sehol nem láttam ezt márkát egyik hotelben sem! Ez bizony luxus a javából... és egyszerűen imádnivaló.
Legutóbb a Regent teljesen tele volt, így a Hotel Palace Zagrab- ban (4 csillag) töltöttem két éjszakát, itt csak egyetlen kifogásolnivalóm akadt, de az igen kellemetlen: kb hajnal fél5kor bekapcsoltak valami elszívót vagy légkondit vagy mittoménmit, ami olyan zajt csapott, hogy egyszerűen nem tudtam aludni tőle...felébredtem az éjszaka közepén, és annyi volt a pihenésnek...

Na de vissza a gasztronómiához. Idegenvezetőnknek hála két autentikus étteremben sikerült a két este vacsoráznunk. Ha döntenem kéne, melyik volt a jobb, akkor az elsőre szavaznék...na nem a menü, hanem a hangulat miatt...

Első este a Masklin i Lata étterembe mentünk.

Meglepetésemre weboldala nincs, gondolom a helyeik úgyis tudják, hol van…
Kicsi, sötét pincehelyiség, de a kiszolgálás annál kedvesebb, sürgő- forgó pincérekkel. Menüt nem kapunk, horvát kollegámra és a pincérre bízzuk a választást. Pincérünk eltűnik, majd visszatér egy nagy tál nyers hallal, ami frissen érkezett, ebből válasszunk. A nevek között hamarosan elveszek, főleg, hogy több horvát nevet le se lehet, vagy le sem tudunk fordítani angolra.

Mindenesetre a fiúk főételnek egy nagy vegyes haltálat kérnek, én pedig nyelvhalat kérek grillezve.
Persze kezdésnek a ház „pálinkáját” nem hagyhatjuk ki, különféle gyümölcsökből készült aperitifek ezek, az enyém piros gyümölcsökből készült, és egyáltalán nem érzem rajta az alkoholt.
Előételnek herkenytűpástétomot kapunk, friss kenyérrel, majd egy hatalmas tál mindenfélét, grillezett ráktól kezdve valami fura, de nagyon finom kagylón keresztül (aminek „vadászata” büntetendő, így lehet hogy a fogyasztása is???) az olajban kisütött minihalig mindenféle jószág van. Középen tenger gyümölcsei saláta, és érdekességképpen olajban kisütött ruccola.
A buli elkezd alakulni, egy háromtagú helyi banda rázendít, egyelőre öltönyben, nagyon szép dallamokat játszanak.
Közben megkapjuk a főételt, kinyílik egy- két üveg bor, és jókat derülünk, igazán jól érezzük magunkat. A főétel nekem a grillezett, omlós nyelvhal, a nagy tálon pedig a többi fajta, amit előtte nyersen láttunk, krumplival.
Közben a buli kezd elszabadulni, a zenészek ingujjra vetkőznek, úgy húzzák a dalokat, sokszor szó szerint a fülünkbe… A helyi vendégek velük énekelnek, horvát kollegám is csatlakozik, és énekli a háborúról és a szeretetről szóló szívbemarkoló melódiákat…
Desszertet nemigen kívánunk, mégis rendelünk egy- két fajtát, a mini pannacotta nagyon dekoratív és finom.
Zárásként nem maradhat el egy újabb kör a ház „pálinkájából”.
Hát így mulatnak egy szimpla szerda este déli szomszédaink.


Második este Zágráb egyik legújabb, legtrendibb designéttermébe látogatunk el, amelyet egy tipikus szocialista panel kockaépület földszintjén alakítottak ki- hát erre mondják, hogy semmi sem lehetetlen… Az étterem neve Bocca-Marai, bent minden fekete, barna és hófehér, látszik, hogy sok energiát fektettek a megtervezésbe és a kivitelezésbe is. Meglehetősen félhomály van, el tudom képzelni, hogy az étterem népszerű a celebek és az alvilág köreiben is… A kiszolgálás ( és az árak is) első osztályúak.

Előételnek itt is pástétomokat kapunk, rákból és tőkehalból, pirítóssal, majd füstölt tonhalcarpacciót (omlik, mint a vaj), polentakorongokat paradicsommal és újabb fajta hallal, már nem tudom követni, és annyi mindent hoznak, hogy fotózni sem, már így is jappán túristának nézek ki a sok kattingatás miatt…érkezik még Szent Jakab kagyló, polipsaláta, és tényleg elvesztem a fonalat …

Közben kinyílik ismét egy- két üveg helyi bor, és élvezzük a hangulatot, az élő, nem túl hangos gitármuzsikát, és megérkezik a főétel.
Persze éhesek már egyáltalán nem vagyunk, de ez a helyi specialitás kihagyhtatalan.
Hatalmas sült halakat rendelt házigazdánk ( a hal nevét majd meg kell kérdeznem), amelyet előttünk szeletelnek fel, és mindenki kap belőle. Ezt a fogást nem lehet a’la cart kérni, előre meg kell rendelni, annyi személyre, ahányan kérni fognak belőle. Körete egyszerű spenót, nem is kell mellé más. (mi magyarok megtanulhatnánk már, hogy nemcsak sültkrumpli és kukoricás rizs lehet köret…)
Desszertként tortaválogatást kapunk, a gesztenyés nem nagyon varázsol el, túl vajas, a csokis sem nagy szám, de a cheesecake- jük egyszerűen tökéletes.
Míg a taxira várunk, a ház vendégei vagyunk egy italra a bárban.
Úgy érzem, most találtam rá Zágráb igazi arcára.

Szerencsére most több idő volt városnézésre, mint business trip- eken általában, így megcsodálhattuk a Régészeti Múzeumban a híres Zágrábi Múmiát, a máig megfejtetlen etruszk feliratú lepellel, megnéztük ismét a gyönyörű dómot, forralt bort ittunk, kávéztunk, vásárolgattunk (húdeszépüzletekvannak...), és végre feltárult előttem a halpiac, megannyi csodás és rémisztő fizimiskájú hallal és herkentyűvel.

Közben arra jöttem rá, hogy Zágráb egyáltalán nincs messze Budapesttől, ráadásul végig autópályán vezet az út. Többször kéne ide ellátogatnunk, és élvezni a karnyújtásnyira levő mediterrán hangulatot.
Akár ősszel és télen is.