A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Budapest. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Budapest. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. június 13., hétfő

Budapest, te csodás!

Turista voltam a saját városomban.
:-)
Nagyrészt nagyon jól éreztem magam, bár két és fél napig vezettem és idegenvezettem, és úgy néztem ki vasárnap estére, mint egy zombi, mindig rácsodálkozom Budapestre: olyan gyönyörű, és nagyon boldog vagyok, hogy itt élhetek...


Viszont több dolog mérhetetlenül bosszantott, és azt a következtetést is levontam, hogy mi, magyarok még mindig nagyon sokat kell tanuljunk vendégszeretetről, udvariasságról, és nem csoda, ha nem tudjuk eladni magunkat.
Remélem a következő sorok tanulsággal szolgálnak...történtek ugyanis dolgok, amelyeket nem lehet szó nélkül hagyni.

Vásárcsarnok

A Fővám téri Vásárcsarnok nagyon látványos, bóklászunk fel- le, egyszercsak az első meleten gyönyörű bőr táskákba botlunk. Árak viszont sehol. Gondoltam megkérdezem, mennyibe kerülnek, mert külföldi barátaimnak is tetszettek- bár az árus nem nagyon igyekezett felállni a kisszékről. Még majdnem nekem kellett elnézést kérnem, hogy érdeklődöm. Kérdezem, mennyibe kerülnek a táskák. Gúnyos válasz: pontosan melyiket akarom megvenni? Gondoltam magamban, hát így egyiket sem, hogy nem tudom az árukat...Lehet, hogy naiv vagyok, de annyira meglepődtem, hogy hirtelen nem is tudtam válaszolni, hiszen tényleg szép bőráru volt mind. Kicsit furán néztem, hát még az EU törvényekhez szokott barátok- akik szerint ez törvényellenes, hogy nincsenek kiírva az árak..., és visszakérdeztem, hogy mondjuk a középső sor...
Erre az eladó úr kifejezetten rosszindulatúan azt válaszolta, hogy ötezertől hétezer- ötszázig- hogy a differencia miből állt, azt sohasem tudtam meg, ugyanis annyira flegma volt, és annyira felbosszantott, hogy egy másodpercen belül otthagytuk...
Ha nem nézek ki szakadtnak, akkor egy ezressel több? Ha angolul beszélek, akkor még egy ezressel több?
Mindenkinek javaslom, menjen pár üzlettel tovább, ott ugyanazokat a táskákat árral együtt meg lehet találni...

Váci utca- Olasz étterem, a nevére nem emlékszem de nem is fogok visszatérni

A Vásárcsarnokból a Váci utca felé indultunk. Nem részletezném, hogy melyik shopban mennyi időt töltöttek a barátnők, de sehol sem lehetett kártyával fizetni... mondjuk később kiderült, hogy a rendszer bolondult meg, úgyhogy ezért nem érheti szó a ház elejét, csak kellemetlen volt.
Viszont a nem shoppingoló többiek úgy érezték, elég forrón süt a Nap és elég ideje sétálunk már ahhoz, hogy igyunk valamit, talán együnk is.
Választásunk a Mango- val szembeni olasz étteremre esik, mert az pont az üzlettel szemben van, így könnyű észrevenni, mikor vége a shopping- szekciónak. (valami Tarverna vagy Cucina Italiana a neve)
Kb 20 asztal, pár összetolt nagyobb asztal kivételével az étterem üres, a hosszú asztalnál kb 15en ülnek.
Belépünk, nem fogad ugyan senki sem bennünket, de egy pincér buzgón gépel valamit, odamegyek, és mondom, hogy elnézést, hatan lennénk, innánk és talán ennénk is valamit. Rámnézett  a nagy boci szemeivel, és bánatosan közölte, hogy sajna egy nagy(!)csoport éppen most érkezett, és bennünket most nem tudnak kiszolgálni, csak sokára, és ugye megértjük...
Hát nem, nem értjük meg.
Budapest központjában, a Váci utcán, ami kb 100 éve turistaközpont, hogyan lehet gond egy 50 fős étteremben szombat délben, hogy érkezett még 6 vendég????????
A tulajdonos jobb lenne, ha elmenne valami tréningre, ahol ezt megtanulhatja. Vagy vegyen fel még egy szakácsot és építsen még egy kemencét. Vagy zárjon be.
Természetesen nem maradtunk...

Anna Café

Karnyújtásnyira az Anna Café- itt van minden, ami szem- szájnak ingere, és fáj is rá a fogunk: szendvics, capuccino, desszert, hát leülünk, az árnyékban találunk egy asztalt, ami kicsi ugyan hat embernek, de még egyet oda lehetne húzni és akkor meg van oldva a helyzet.
Gondolom én naivan.
Szólok a pincérnek, hogy kérnénk még egy asztalt, aki nem túl kedvesen közli erre, hogy azt ugyan ide nem lehet, de üljünk már át a napra, mert ott meg tudja csinálni...
Itt már kezdett elszakadni a cérna.
Milyen hozzáállás ez?????????
Csak mellékesen közlöm, hogy a napon kb 35 fok volt, nem véletlenül igyekezett mindenki hűsölni az árnyékban!


Itt már nagyon mérges voltam, kezdett elegem lenni. Ez lenne a magyar vendégszeretet?
Én kérek elnézést, de én vagyok a vendég, én fizetek, és nem gondolom, hogy lehetetlent kértem!
A helyzetet szerencsére megoldotta, hogy felszabadult két asztal az árnyékban, így átültünk oda, más lett a pincérünk is, egy végtelenül kedves hölgy, aki megmentette az Anna Cafét a rossz osztályzattól: tündéri, csacsog, mosolyog, perdül- fordul, és már kapjuk is a hűsítőket...
Az ételekkel ér a második nagyon pozitív csalódás: gyönyörűek, és finomak is, tényleg úgy néznek ki, mint a fotók a menün, nem is olyan rossz hely ez az Anna Café...


Anna szendvics


Cézár saláta


Bagel lazaccal

Utunk a Várba vezet, és ezzel a csodálatos panorámával zárul a délutánunk.


Vacsorázni a Kakas Étterembe megyünk.
Ami megérdemel egy külön bejegyzést.
Csillagos ötös osztályzatot kapott...

2011. február 8., kedd

A híres Bock Bisztróban

Ide is eljutottunk végre.
Több sikertelen asztalfoglalási kísérlet után (kedden: szombatra 2 fő? sajnálom, tele vagyunk. 1 héttel később szerdán: szombatra 4 fő? sajnálom, tele vagyunk. Karácsony előtt? Esélytelen. Majd utána.) most jött el végre az idő egy vacsora elköltésére a Bock Bisztróban Bíró Lajos nevével fémjelezve.
Nem túl nagy hely, tényleg csak pár asztal, de kivétel nélkül mind a "foglalt" tábla díszeleg rajtuk.
A kiszolgálás elsőrangú már az első pillanattól fogva, a pincérek kedvesek, sürögnek- forognak, bort ajánlanak, mondjuk itt nem nehéz, mert van vagy 500 fajta :-).
Sokat vártam a menütől- hiszen lépten- nyomon azt halljuk, Bíró Lajos séf a tradícionális magyar ételeket új köntösbe bújtatja, kíváncsan bújom hát nemcsak a menüt, de a táblákat is, amin a heti ajánlat látható.
Hús, hús, hús, nyúl, sertés, őz, kacsa, libamáj, kevés csirke, disznótoros Lali módra...hajaj...
nem igazán tudok választani.
Bár a köretek mesésnek tűnnek egytől egyig. Nem lehetne csak köretet kérni???
Nem vagyok vegetáriánus, de kezdem megérteni a séf úr szakácskönyvének címét, ami egyébként ott díszeleg a pulton: Sok vagyok.
Nekem valóban sok a hús, a belsőség, a libamáj... de hát tényleg ilyen a magyar konyha, nem?...és akkor még nem beszéltünk a könyvben a receptekről, amibe később belelapoztam...és az agyamat eldobtam...ahogy a zumbaedzőm mondaná...
Kicsit kétségbeesem- mit eszem én itt ma?
Végül pincérünk segít, nem tudom mennyire néz finnyásnak, mikor előadom hogy nem nagyon rajongok a húsért... gondolja inkább főznék magamnak otthon salátát...



Az előétel előtt házi zsírt kapunk snidlinggel és rusztikus kenyérrel- welcome to Hungary.

Előételnek marhacarpacciót kérünk libamájjal, valamint nekem kacsa wontont fekete szilvalekvárral és szilvával.
A wonton fenséges, a hús puha benne, és nagyszerűen egészíti ki az édes feketelekvár, boltban nem kapni ilyen bizony. A carpacciót kihagytam, úgy kell nekem.



Egyik főételünk a Borjú Kedvessy  Bíró Lajos módra, mikor meghallom, hogy ez tulajdonképpen borjúnyak szuvidolva, paprikamártással, tarhonyával, aminek a tetején vesés ragu van, és a húson egy szelet libamáj, inkább lemondok róla, de bátraké a szerencse, belga séfem belevág.
Azért megkóstoltam a húst, puha, mint a vaj, omlik, egyszerűen tökéletes.
A tarhonyát amúgy is imádom, ha leszedegetem róla a vesedarabokat, akkor nagyon finom.
Másik esélyes nálam egy sertésszűz, polentakrémmel, de kiderül, hogy a hús nem igazán well- done, szóval ez is kizárva.
Így szinte csak egyetlen esélyes marad, pedig mindig megfogadom hogy próbálok mást is megkóstolni, nemcsak a frissen készült tésztákat, mégsem tudok ellenállni a heti ajánlatban szereplő friss házitésztának vargányával, spenóttal és natúr grillezett csirkemellel...
...úgy kell nekem...
A tészta fantasztikus, és akkor adag, hogy kb harmadával birkózom csak meg, a csirkemell pedig iskolapéldája a natúr húsok elkészítésének roston sütve.


Desszert egyszerűen nem fér már hova.
Mondjuk nálam kizárólag a lúdláb torta lenne esélyes, sem szalonnás vaníliafagylaltot nem kívánok, sem pedig paprikafagylaltot kolbászchipssel, a kapros- túrós lepény íztobzódása meg egyetemista korom óta kísért, amikor először kóstoltam ilyet, mélyen megdöbbenve, hogyan lehet ugyanabba a sütibe kaprot és cukrot is tenni...
(De ez megint csak az én finnyásságom, tudom, hogy vannak olyan részei az országnak, ahol ez nemcsak természetes, hanem nagyon is népszerű.)

Összességében nagyon elégedettek vagyunk, és a sok trendi étterem közül( Csalogány, Borssó) messze ez a legjobb mostanában, ahová szívesen visszajönnék, hátha találok majd én is valami olyat, ami magyar is, modern is és ha muszáj, hús is...
Posted by Picasa

2009. szeptember 7., hétfő

Segal Viktor, Stand Bistro, fúzió

Kép forrása: diningguide.hu, itt

Minden egy nyári napon kezdődött. Pákosztos Millie barátnőm egy különleges vacsorára invitált - és én elfogadtam.
Így találkoztam először Budapesten Segal Viktorral- a fúziós konyha királyával, a budapesti (és talán nem túlzás: a magyarországi) gasztronómia csúcsával.
Millie csak annyit mondott: Gyere. Ha ő főz, jó lesz.

Helyszín: Budapest, Belváros, Stand Bistro.
Időpont:
a nyár egyik utolsó estéje, mikor még lehet a kis feketében villogni (harisnya nélkül).
Vacsora: Lenyűgöző! Fantasztikus! Szenzációs! És persze eszméletlenül FINOM!!!
Konklúzió: megvan az új példaképem…

Segal Viktort már sokan méltatták nálam sokkal tehetségesebbek- így én meg sem próbálkozom szavakba önteni azt a konyhaművészetet, ami az ő nevéhez fűződik. Inkább másokra hagyatkozom: Chili&Vanilia itt, itt és itt, a HVG.hu itt, a Dining Guide pedig itt. És ez a felsorolás messze nem teljes.
Miután sok mindent végigolvastam, igazán szerencsésnek érzem magam, hogy részt vehettem egy igazi Segal Viktor Élményvacsorán…

Kétféle menüből választhattunk: 3 és 5 fogás, ami valójában 5 és 7, de ez csak az este folyamán derül ki. Mindez választható borral vagy bor nélkül szervírozva. (Borokról referálni nem tudok, lévén én nyertem meg a sofőr szerepét aznap este, barátaim nagy- nagy örömére.)
A nulladik, étlapon még nem szereplő zöldfűszeres krémmel kezdünk, friss, fehér bagettel (kéretik elnézni a kulináris tudatlanságomból eredő hibákat és pontatlan elnevezéseket), amit wontontésztában sült rákfarok követ, zöldparadicsomos chutney- val. Ezt követi a libamáj, mandulakrémmel. Ájuldozunk, áhítozunk. Majd makrélafilét kapunk, soba tésztával. A soba tészta hajdinából készült, a makréla csodás, forró, omlós, és remekül illik hozzá az édeskés szójaszósz. Így is lehet makrélát sütni… Ezután sült csibét kapunk mangós polentával- hja kérem, a polenta krémes, és a mangószósszal együtt… fenséges! Kezdünk belemelegedni a dicséretekbe és a méltatásba. Barátnőm most épp séfünk nevét szeretné tetováltatni a karjára- persze, ő már a negyedik pohár bor után jár…és akkor még nem is kóstoltuk a desszertet: Vahlrona csokoládés crème brulée, kéksajttal- mivel már kifogytunk az összes dicsérő jelzőből, itt már csak elismerő hümmögésre futja… és nem és nem tudok ellennállni a hozzá kínált Patrícius 4 puttonyos 2000-es évjáratú Tokaji Aszúnak…jól teszem. Persze csak egy icipici kortyocska erejéig…és mindezt csak azért, hogy az amúgy is tökéletes élményt még teljesebbé tegyem…

A társaság szempontjából is rendkívül élvezetes este után csak arra tudok gondolni, hogy remélem nem ez volt az utolsó ilyen különleges alkalom az életemben…
Kép forrása: hvg.hu, itt
Posted by Picasa