Halfilé rizses sárgarépa variációkkal

Valljuk be őszintén, néha a nagy hóban- hidegben egyáltalán nincs kedvünk kimozdulni, még vásárolni sem.

Ilyenkor nézzünk szét a mélyhűtőben és a kamrában, mert egyszerű hozzávalókból is készíthetünk meglepően flancos ételeket, mint például ez.

Az egyik sárgarépa- köret ötlete a legújabb magyar GoodFood magazinból származik, a másik egy régi családi recept, de egy darabig ugyanúgy készül, mint a GoodFood-os társa. A GoodFood- os receptet kicsit megváltoztattam, mert kellett volna bele friss koriander, na az pont nem volt itthon. :-)

Halfilé rizses sárgarépa variációkkal

Hozzávalók

halfilé- fagyasztott a hűtőből (persze friss is lehet!)

rizs- a kamrából

(én rizs-vadrizs -és egyéb gabona- keveréket használtam)

sárgarépa- a kamrából

só, bors, pici vaj vagy margarin, olaj

1 kis hagyma- a kamrából

zöldségleves- vagy húsleves alaplé (zselés alap is megteszi)

2 citrom, egyik felkarikázva, másiknak a héja lereszelve, leve kinyomva

római kömény

Elkészítés

A halfilét kiolvasztom. Közben a sárgarépát meghámozom, és robotgéppel lereszelem, a hagymát felaprítom.

A halat olajjal kikent alufóliára fektetem, sózom, borsozom, rászóróm a reszelt citromhéjat, majd rápakolom a citromkarikákat is. Mehet be a sütőbe, 180 fokon légkeveréssel kb 15 percre, de figyelem, hogy ne száradjon ki.

Két edényt használok a répához. Egyikben odateszem az összeaprított hagymát egy kis olajban a fele sárgarépával párolódni, majd beleteszem a rizskeverék felét is és egy kicsit átpirítom. Felöntöm az alaplével, sózom, borsozom, teszek bele római köményt, ami nagyon jól passzol a sárgarépához. Addig főzöm fedő alatt, míg a rizs megpuhul. Közben pótolom a vizet ha kell.

Másik edényben az alaplében odateszem a répát szintén a rizskeverékkel, a másik felével. Sózom, borsozom, hagyom párolódni. Ha kell, pótolom a vizet, mert a rizs felszívja.Mikor már majdnem puha a rizs, kevés vajat vagy margarint keverek bele, ettől finom selymes lesz. kevés liszttel meghintem, ezzel kicsit besűrítem.

A képen látható módon tálaltam, kiadós ebéd vagy vacsora, és nagyon egészséges.

A friss halfilére visszatérve muszáj kritikával illetnem a magyar GoodFood magazint, amit különben imádok.

Gyönyörű interjú, csodálatos képek a "Halas" Nusszer Istvánnal.

Végre!- kiált fel az olvasó, aki rendszerint a Metro-n kívül nem nagyon tudja, hol vegyen friss halat kis hazánkban.

És az olvasó a riport végén rájön, hogy a cikk egyáltalán nem felhasználóbarát, valamint kissé slendrián.

1.nem derül ki, van-e konkrét üzlet, ahová a pórnép is bemehet, vagy csak séfeket szolgál ki a Halas Úr?

2. Ha van üzlet, akkor az HOL van?

3. Ha nem lehet a cikkben feltüntetni, mert reklám, akkor mégis milyen úton tudjuk meg? levél a szerkesztőségbe? vagy a magazinban eldugták valahol a címet? De akkor hol az utalás, hogy lapozz az x oldalra az üzlet címéért? vagy a weboldalon?

Az olvasó bőszen lapoz, semmi. Még egyszer végigolvassa a riportot, semmi. napok múlva ismét megkísérli, hátha csak nem találta meg elsőre, semmi.

Az olvasó csalódott. Nagyon. Már úgy indult volna halat vásárolni. De mivel a google a barátja, nem adja fel, és némi információra azért rátalál.

Tisztelt Nagyrabecsült GoodFood Magazin!

Tessék sokkal profibbnak lenni, és az olvasó szemével is átolvasni a riportokat, mielőtt megjelennek!!!

Budapest, te csodás!

Turista voltam a saját városomban.

:-)

Nagyrészt nagyon jól éreztem magam, bár két és fél napig vezettem és idegenvezettem, és úgy néztem ki vasárnap estére, mint egy zombi, mindig rácsodálkozom Budapestre: olyan gyönyörű, és nagyon boldog vagyok, hogy itt élhetek...

Viszont több dolog mérhetetlenül bosszantott, és azt a következtetést is levontam, hogy mi, magyarok még mindig nagyon sokat kell tanuljunk vendégszeretetről, udvariasságról, és nem csoda, ha nem tudjuk eladni magunkat.

Remélem a következő sorok tanulsággal szolgálnak...történtek ugyanis dolgok, amelyeket nem lehet szó nélkül hagyni.

Vásárcsarnok

A Fővám téri Vásárcsarnok nagyon látványos, bóklászunk fel- le, egyszercsak az első meleten gyönyörű bőr táskákba botlunk. Árak viszont sehol. Gondoltam megkérdezem, mennyibe kerülnek, mert külföldi barátaimnak is tetszettek- bár az árus nem nagyon igyekezett felállni a kisszékről. Még majdnem nekem kellett elnézést kérnem, hogy érdeklődöm. Kérdezem, mennyibe kerülnek a táskák. Gúnyos válasz: pontosan melyiket akarom megvenni? Gondoltam magamban, hát így egyiket sem, hogy nem tudom az árukat...Lehet, hogy naiv vagyok, de annyira meglepődtem, hogy hirtelen nem is tudtam válaszolni, hiszen tényleg szép bőráru volt mind. Kicsit furán néztem, hát még az EU törvényekhez szokott barátok- akik szerint ez törvényellenes, hogy nincsenek kiírva az árak..., és visszakérdeztem, hogy mondjuk a középső sor...

Erre az eladó úr kifejezetten rosszindulatúan azt válaszolta, hogy ötezertől hétezer- ötszázig- hogy a differencia miből állt, azt sohasem tudtam meg, ugyanis annyira flegma volt, és annyira felbosszantott, hogy egy másodpercen belül otthagytuk...

Ha nem nézek ki szakadtnak, akkor egy ezressel több? Ha angolul beszélek, akkor még egy ezressel több?

Mindenkinek javaslom, menjen pár üzlettel tovább, ott ugyanazokat a táskákat árral együtt meg lehet találni...

Váci utca- Olasz étterem, a nevére nem emlékszem de nem is fogok visszatérni

A Vásárcsarnokból a Váci utca felé indultunk. Nem részletezném, hogy melyik shopban mennyi időt töltöttek a barátnők, de sehol sem lehetett kártyával fizetni... mondjuk később kiderült, hogy a rendszer bolondult meg, úgyhogy ezért nem érheti szó a ház elejét, csak kellemetlen volt.

Viszont a nem shoppingoló többiek úgy érezték, elég forrón süt a Nap és elég ideje sétálunk már ahhoz, hogy igyunk valamit, talán együnk is.

Választásunk a Mango- val szembeni olasz étteremre esik, mert az pont az üzlettel szemben van, így könnyű észrevenni, mikor vége a shopping- szekciónak. (valami Tarverna vagy Cucina Italiana a neve)

Kb 20 asztal, pár összetolt nagyobb asztal kivételével az étterem üres, a hosszú asztalnál kb 15en ülnek.

Belépünk, nem fogad ugyan senki sem bennünket, de egy pincér buzgón gépel valamit, odamegyek, és mondom, hogy elnézést, hatan lennénk, innánk és talán ennénk is valamit. Rámnézett  a nagy boci szemeivel, és bánatosan közölte, hogy sajna egy nagy(!)csoport éppen most érkezett, és bennünket most nem tudnak kiszolgálni, csak sokára, és ugye megértjük...

Hát nem, nem értjük meg.

Budapest központjában, a Váci utcán, ami kb 100 éve turistaközpont, hogyan lehet gond egy 50 fős étteremben szombat délben, hogy érkezett még 6 vendég????????

A tulajdonos jobb lenne, ha elmenne valami tréningre, ahol ezt megtanulhatja. Vagy vegyen fel még egy szakácsot és építsen még egy kemencét. Vagy zárjon be.

Természetesen nem maradtunk...

Anna Café

Karnyújtásnyira az Anna Café- itt van minden, ami szem- szájnak ingere, és fáj is rá a fogunk: szendvics, capuccino, desszert, hát leülünk, az árnyékban találunk egy asztalt, ami kicsi ugyan hat embernek, de még egyet oda lehetne húzni és akkor meg van oldva a helyzet.

Gondolom én naivan.

Szólok a pincérnek, hogy kérnénk még egy asztalt, aki nem túl kedvesen közli erre, hogy azt ugyan ide nem lehet, de üljünk már át a napra, mert ott meg tudja csinálni...

Itt már kezdett elszakadni a cérna.

Milyen hozzáállás ez?????????

Csak mellékesen közlöm, hogy a napon kb 35 fok volt, nem véletlenül igyekezett mindenki hűsölni az árnyékban!

Itt már nagyon mérges voltam, kezdett elegem lenni. Ez lenne a magyar vendégszeretet?

Én kérek elnézést, de én vagyok a vendég, én fizetek, és nem gondolom, hogy lehetetlent kértem!

A helyzetet szerencsére megoldotta, hogy felszabadult két asztal az árnyékban, így átültünk oda, más lett a pincérünk is, egy végtelenül kedves hölgy, aki megmentette az Anna Cafét a rossz osztályzattól: tündéri, csacsog, mosolyog, perdül- fordul, és már kapjuk is a hűsítőket...

Az ételekkel ér a második nagyon pozitív csalódás: gyönyörűek, és finomak is, tényleg úgy néznek ki, mint a fotók a menün, nem is olyan rossz hely ez az Anna Café...

Anna szendvics

Cézár saláta

Bagel lazaccal

Utunk a Várba vezet, és ezzel a csodálatos panorámával zárul a délutánunk.

Vacsorázni a Kakas Étterembe megyünk.

Ami megérdemel egy külön bejegyzést.

Csillagos ötös osztályzatot kapott...

Siófok, Beach House- hová NE üljünk be?

Az úgy volt, hogy a lányokkal lementünk a Balatonra- méghozzá Siófokra, mert ott idén még nem voltunk. És mivel eddig csak a szabadstrandokat próbálgattuk, gondoltuk, most megnézzük, milyen is egy igazi, menő, trendi strand. :-) Heverésztünk, fürödtünk, olvasgattuk az aktuális szakirodalmat (2 ELLE magazin, 1 InStyle, 1 JOY, 1 Otthon, 1 Marie Claire, 2 ÉVA magazin- két méretben). :-)
Aztán megéheztünk.
Mivel "normális" kajára vágytunk, a La Siesta nevű helyet választottuk, ahová már megérkezésünkkor szívélyesen (= görög módra) invitáltak bennünket, azaz az úton álló pincérek és pincérnők leszólítottak bennünket, hogy "sziasztok adhatunk egy étlapot?" Nekem kissé fura volt ilyen erőltetett vendégcsalogató szöveget hallani kis hazánkban, ezt eddig csak külföldön tapasztaltam...mégis, az éhség nagy úr, hát második körünk futásakor elfogadtuk a felkínált étlapot, persze szigorúan helyfoglalás mellett.
Már az italok kiválasztásánál gondok akadtak, mert nem volt alkoholmentes sör.
Aztán rákérdezetem a humuszra- közölték, hogy az sincs.
Ekkor kissé flegma és amúgyis is aznap rosszedvű barátnőnk megkérdezte, hogy akkor ugyan mér' van étlap, ha semmi sincs...erre Pincérnő 1 magyarázkodik, hogy két helyen is fut az étterem, itt ez nincs, ott meg amaz...hát tényleg rettentő bonyolult lehet kettő fajta étlapot nyomtatni...
Na mindegy, közben jött Pincérnő 2- a csajok hamburgert kértek, én falafelt. Ő hozta a hírt különben, hogy alkoholmentes sör nincs. Erre én poénból megjegyeztem, hogyha találok egy harmadik dolgot, ami nincs, akkor kapunk kedvezményt, ugye? Erre azt a választ kaptuk, hogy olyan bizony sok van, - és Pincérnő 2 elkezdte sorolni: olajbogyósaláta, stb, stb, és milyen szomorú, hogy a saját kollégáik nincsenek tisztában az étlappal...
Na ez már több volt mint furcsa. Az alkoholmentes sört nem olyan nehéz szerintem beszerezni, és Siófokon amúgy is van Tecko. Az olajbogyó sem olyan különleges napjainkban...A Penny Marketben már 100 Ftért is lehet zacskóját kapni...Jó, elismerem, a humusz készítésének van néhány titka- de nem hallottak még KONZERV csicseriborsóról??? Akkor minek teszik rá az étlapra? Kicsit olyan helynek kezdett tűnni, ahol tipikusan a vendégen spórolnak. Az meg, hogy kollegáról mondunk nem túl hízelgő dolgot a vendégeknek, milyen már? Ki kíváncsi a belső bajaikra?
A spórolós mentalitást a kihozott S-es méretű, mini fagyasztott 3 mm vastag húspogácsás, 1 szelet Lapka sajtos, 1 karika uborkás hamburgerek be is bizonyították. A lányok bizony éhen maradtak. Én a falafelre nem panaszkodom, azonkívül hogy zöld volt belül (!), finom is volt meg elég is volt. De szegény barátnők...

Kértük tehát a számlát, meg is kaptuk Pincérnő 1-től. (4- en 3380 Ft-ot kellett kifizetnünk)Mivel nem tudtuk közel sem összeegyeztetni a nálunk talált papírpénzekkel, megkérdeztük, fizethetünk- e külön. A válasz: nem, mert Pincérnő 1 siet (!), még 4 asztalnál várnak...én még ilyet sehol sem hallottam. Ez meg milyen hozzáállás?

Kissé flegma, éhesen maradt és alkoholmentes sört sem kapó barátnőnk itt már meglehetősen bosszús volt, így odaadott egy halom papírpénzt a kedves, barátságos pincérnő 1-nek, és közölte, hogy 3380 Ft-ig kérünk vissza...

Mondanom sem kell, egy másodperc alatt megkaptuk a visszajárót.

Nem érdemeltek borravalót.

Különben a szomszéd asztalokra kihozott pizza sem volt túl meggyőző...

Tanulság: válasszátok inkább a szomszédos Pub-ot, a nevére sajnos nem emlékszem, ahol isteni a palacsinta, és olyan is van, ami nincs is rajta az étlapon! A kiszolgálás pedig nagyon kedves. Kár, hogy nem mentünk vissza kávézni délután.
Majd legközelebb.

Nesze nekünk!

de ki is az a gasztrobloggerina?

A Modoros blog szerint (a fenti linken) ők bizony tudják.
Először bosszankodtam, aztán jót nevettem. Kicsit magamba néztem, mi is illik rám- bizony- bizony találtam néhány dolgot...

Ilyenek lennénk?
Nem tartom magam sem krémnek, sem rettenetnek, bár a blogom nem túl eredeti és a fényképeim sem profik- inkább a virtuális receptgyűjtemény kategóriába sorolnám. De lehet hogy elfogult vagyok.

Az n+1 gyerek boldog anyukájával ellentétben én a pesti sznob szinglik táborát erősítem (fekete pont), aki szeret főzni, és van benne annyi extrovertáltság, hogy ezt az élményt meg is ossza másokkal (még egy fekete pont). Igen, én a salátát választom a csülök helyett- és akkor mi van?Bár imádom a töltött káposztát és a rakott krumplit is, szerintem nemcsak ezekből áll a gasztrovilág. (gyűlnek ám a fekete pontok) Bizony- bizony, én is jártam már úgy, hogy a francba, nem kaptam friss koriandert...hát ezt még leírni is szörnyű, ugye? Sőt, még a Culinárisba is hajlandó vagyok néhanapján elmenni vásárolni valami különleges cuccot- horribile dictu. Azt meg már le sem merem írni, hogy próbálok odafigyelni a megvásárolt élelmiszterek minőségére- ha nem is feltétlenül nénéktől szerzem be őket a piacokon. Az meg már tényleg mindennek a teteje, hogy a trappista sajton kívül tudom, mi fán terem a gorgonzola és a pecorino...

Azt gondolom, hogy a Modorosblog célja alapvetően nem a rosszindulatoskodás, hanem a az emberek elé görbe tükröt tartani. Szerintem ez kisebb részben sikerült, és ne bizonygassuk, hogy nem ilyenek vagyunk! Kicsit bizony ilyenek IS vagyunk, de legyünk büszkék rá!!!

Elmondom, nekem mit is jelentenek a gasztroblogok.
Például azt, hogyha épp ennék valami finomat, elég ránézni a kedvenc blogjaimra, és máris kapok ötleteket- főleg idénygyümölcsből és zöldségből. Nem kell tehát órákig bújnom a szakácskönyveket, mit is főzzek.
Ezenkívül azt, hogyha a barátnőm csinál valami finomat és posztolja, akkor egyszerűen megkérdezem, hogy "ugye van még ebből?" és már ott is vagyok, és egy klassz estét töltök velük egy finom desszert társaságában. vagy megtörtént ez már fordítva is. Mennyivel jobb program, mint tv előtt ülni és sorozatokat nézni.
Aztán ha valami jól sikerült receptet szeretnék újra elővenni, nem kell végigtúrnom két dobozt, csak néhány click és már meg is van. Persze aki nem vezet háztartást, az ennek az előnyét nem látja.
Azt, hogy súlyosan beteg barátomnak tudtam segíteni- más blogokból ötletet merítve- hogy hogyan lehet egészségesen változatosan étkezni, hogy a cékla nem csak ecetben eltéve képzelhető el például, hogy a fehér liszten kívül létezik olyan, hogy hajdina meg köles, és még sorolhatnám...
És végül, de nem utolsósorban: gyarló emberek vagyunk, elismerésre vágyunk. Aki nem így érzi, az nézzen magába. Mert igenis fontosak az elégedett arcocskák, és (már akinek van) Férj, Pár, Zúr stb elismerő pillantása. (lehet hogy a Modorsblog-posztírónak nincs ilyen, így ezt az érzést egyszerűen képtelen átérezni)

Meglehetősen felületességére vall, hogy egy kommentelő azt hiszi, elég Bécsig elmenni a normális hozzávalókért. Szerintem MINIMUM Olaszba' kell egy normális sajtért és tésztáért elmenni, nem is beszélve a rizottórizsről! :-) Úgyhogy miután megittam a reggli szigorúan húsmentes gyümölcsturmixomat, amit az erkélyemen tartott biotehén tejéből készítettem, és a fűszeres kertemben szedett bazsalikommal fűszereztem, (mert anélkül hogy néz ki, és a szárított ugye szentségtörés), fel is hívok néhány gasztrobloggerinát, ugyan a szombati mártáskurzus után ruccanjunk már ki egy normális helyre, ahol kapunk szarvasgombás jércemellet reggelire, és friss zöldfűszerekkel térhetünk haza, mert azok nélkül mit sem ér sivár kis életünk...

Nem tudom miért érzem azt az idézett posztból és a kommentekből, hogy savanyú a szőlő...