Jajdefinom: Budapest, te csodás!

Turista voltam a saját városomban.

:-)

Nagyrészt nagyon jól éreztem magam, bár két és fél napig vezettem és idegenvezettem, és úgy néztem ki vasárnap estére, mint egy zombi, mindig rácsodálkozom Budapestre: olyan gyönyörű, és nagyon boldog vagyok, hogy itt élhetek...

Viszont több dolog mérhetetlenül bosszantott, és azt a következtetést is levontam, hogy mi, magyarok még mindig nagyon sokat kell tanuljunk vendégszeretetről, udvariasságról, és nem csoda, ha nem tudjuk eladni magunkat.

Remélem a következő sorok tanulsággal szolgálnak...történtek ugyanis dolgok, amelyeket nem lehet szó nélkül hagyni.

Vásárcsarnok

A Fővám téri Vásárcsarnok nagyon látványos, bóklászunk fel- le, egyszercsak az első meleten gyönyörű bőr táskákba botlunk. Árak viszont sehol. Gondoltam megkérdezem, mennyibe kerülnek, mert külföldi barátaimnak is tetszettek- bár az árus nem nagyon igyekezett felállni a kisszékről. Még majdnem nekem kellett elnézést kérnem, hogy érdeklődöm. Kérdezem, mennyibe kerülnek a táskák. Gúnyos válasz: pontosan melyiket akarom megvenni? Gondoltam magamban, hát így egyiket sem, hogy nem tudom az árukat...Lehet, hogy naiv vagyok, de annyira meglepődtem, hogy hirtelen nem is tudtam válaszolni, hiszen tényleg szép bőráru volt mind. Kicsit furán néztem, hát még az EU törvényekhez szokott barátok- akik szerint ez törvényellenes, hogy nincsenek kiírva az árak..., és visszakérdeztem, hogy mondjuk a középső sor...

Erre az eladó úr kifejezetten rosszindulatúan azt válaszolta, hogy ötezertől hétezer- ötszázig- hogy a differencia miből állt, azt sohasem tudtam meg, ugyanis annyira flegma volt, és annyira felbosszantott, hogy egy másodpercen belül otthagytuk...

Ha nem nézek ki szakadtnak, akkor egy ezressel több? Ha angolul beszélek, akkor még egy ezressel több?

Mindenkinek javaslom, menjen pár üzlettel tovább, ott ugyanazokat a táskákat árral együtt meg lehet találni...

Váci utca- Olasz étterem, a nevére nem emlékszem de nem is fogok visszatérni

A Vásárcsarnokból a Váci utca felé indultunk. Nem részletezném, hogy melyik shopban mennyi időt töltöttek a barátnők, de sehol sem lehetett kártyával fizetni... mondjuk később kiderült, hogy a rendszer bolondult meg, úgyhogy ezért nem érheti szó a ház elejét, csak kellemetlen volt.

Viszont a nem shoppingoló többiek úgy érezték, elég forrón süt a Nap és elég ideje sétálunk már ahhoz, hogy igyunk valamit, talán együnk is.

Választásunk a Mango- val szembeni olasz étteremre esik, mert az pont az üzlettel szemben van, így könnyű észrevenni, mikor vége a shopping- szekciónak. (valami Tarverna vagy Cucina Italiana a neve)

Kb 20 asztal, pár összetolt nagyobb asztal kivételével az étterem üres, a hosszú asztalnál kb 15en ülnek.

Belépünk, nem fogad ugyan senki sem bennünket, de egy pincér buzgón gépel valamit, odamegyek, és mondom, hogy elnézést, hatan lennénk, innánk és talán ennénk is valamit. Rámnézett a nagy boci szemeivel, és bánatosan közölte, hogy sajna egy nagy(!)csoport éppen most érkezett, és bennünket most nem tudnak kiszolgálni, csak sokára, és ugye megértjük...

Hát nem, nem értjük meg.

Budapest központjában, a Váci utcán, ami kb 100 éve turistaközpont, hogyan lehet gond egy 50 fős étteremben szombat délben, hogy érkezett még 6 vendég????????

A tulajdonos jobb lenne, ha elmenne valami tréningre, ahol ezt megtanulhatja. Vagy vegyen fel még egy szakácsot és építsen még egy kemencét. Vagy zárjon be.

Természetesen nem maradtunk...

Anna Café

Karnyújtásnyira az Anna Café- itt van minden, ami szem- szájnak ingere, és fáj is rá a fogunk: szendvics, capuccino, desszert, hát leülünk, az árnyékban találunk egy asztalt, ami kicsi ugyan hat embernek, de még egyet oda lehetne húzni és akkor meg van oldva a helyzet.

Gondolom én naivan.

Szólok a pincérnek, hogy kérnénk még egy asztalt, aki nem túl kedvesen közli erre, hogy azt ugyan ide nem lehet, de üljünk már át a napra, mert ott meg tudja csinálni...

Itt már kezdett elszakadni a cérna.

Milyen hozzáállás ez?????????

Csak mellékesen közlöm, hogy a napon kb 35 fok volt, nem véletlenül igyekezett mindenki hűsölni az árnyékban!

Itt már nagyon mérges voltam, kezdett elegem lenni. Ez lenne a magyar vendégszeretet?

Én kérek elnézést, de én vagyok a vendég, én fizetek, és nem gondolom, hogy lehetetlent kértem!

A helyzetet szerencsére megoldotta, hogy felszabadult két asztal az árnyékban, így átültünk oda, más lett a pincérünk is, egy végtelenül kedves hölgy, aki megmentette az Anna Cafét a rossz osztályzattól: tündéri, csacsog, mosolyog, perdül- fordul, és már kapjuk is a hűsítőket...

Az ételekkel ér a második nagyon pozitív csalódás: gyönyörűek, és finomak is, tényleg úgy néznek ki, mint a fotók a menün, nem is olyan rossz hely ez az Anna Café...