2011. május 17., kedd

Damme


Van egy hely Belgiumban, nem túl messze a tengerparttól, egy csatorna mellett, amelyet még Napóleon épített.


Ez a hely Damme, egy kedves kis falu, amúgy a legenda szerint Till Eulenspiegel szülőhelye- érdekes, hogy ezt a mindenkit megtréfáló népi hőst a németek és a belgák is a sajátjukénak tekintik- nos, Dammeban ez nem kétség, hogy innen származott. (Felettébb örültem, mikor a „valóságban” is találkoztam vele, hiszen gyermekkorom kedvenc mesekönyvében, a Hegyi Szellemben olvastam róla először, szóval mintha gyermekkori (azóta is) folyton olvasó énem köszönt volna vissza…bár mondjuk az a német verzió volt, de így is örültem. A belgák kicsit másképp írják le a nevét, így: Tijl Uilenspiegel)

Ez a hely a környékbeliek között nagyon népszerű. A sarkon áll egy étterem, vagyis Tea Room, a tipikus rusztikus belga konyha megtestesítője: folyton tele van, mivel egy útkereszteződésben áll, amolyan régi idők meséi szerint a falu központjában, ahol a társasági élet folyik. Napközben itt pihennek a helyiek jófajta belga sörök mellett, eszegetik a sültkrumplit, az ízes belga sajtokat és egyéb finomságokat, estére pedig ugyanez pepitában- vacsorával megspékelve.

 


A menü végtelenül egyszerű: hal így, hal úgy, scampi így, scampi úgy, shrimpkrokett, sajtkrokett, spagetti, kecskesajtsaláta, sültkrumpli, egy-két egyéb saláta- desszertként pedig fagyi, gyümölcs és nem tudom még mi, mert odáig nem nagyon jutunk el.
Általában van napi ajánlat, ez ma coq au vin, de ez túl nehéz nekem- maga az étel is, és a kiejtése is...  egyszerűen lehetetlen…, van még halválogatás tejszínes szószban, és a híres SLIPTONG, vajban sütve.
Mai vacsim tehát egy, a nyelvhalak családjába tartozó halféle, a sliptong, vajban sütve- egyszerűen mennyei...
Érdekesen kell kifilézni: a gerince mellett végig kell vágni, és ezután kb az egy centiméteres rész szépen leválasztható a szálkákról, és nem marad benne egy pici szálka sem.
Körete saláta, illetve mellé külön tálban szolgálják fel a sültkrumplit.
A társaság többi része megoszlik, kis rákot rendel, ki halat, ám a sültkrumplit kivétel nélkül mindenki lapátolja befelé...

Télen a kandalló melegít, nyáron hűs van a falak között, mindenki élvezi a mennyei vacsorát.

 


Hát így megy ez Damme-ban, napról- napra, hónapról- hónapra, évről-évre...
Ha véletlenül arra tévedtek, ki ne hagyjátok!

2011. május 15., vasárnap

Egészséges vacsorák- Makrélasaláta újburgonyával

Továbbra is az egészség jegyében.


Makrélasaláta újburgonyával
6 személyre
300 kalória alatt

Hozzávalók
75 dkg újkrumpli
recept szerint 5 ek light majonéz, én erről lemondtam, és olívaolajat használtam
1 újhagyma összevágva
10 dkg madársaláta vagy ami éppen akad
1 csomag füstölt makréla jobb helyeken, Budapesten ez jobbára egy makrélakonzerv, jól lecsöpögtetve
só, frissen őrölt bors, friss citromlé

Elkészítés:
Az újkrumplit hámozás nélkül egyben megfőzzük, nagyobb kockákra vágjuk.
Ezután a teendő nagyon egyszerű:  a krumplit, salátát, hagymát jól összeforgatjuk az olívaolajjal/ majonézzel, sózzuk, borsozzuk, és csavarunk rá friss citromlevet.
A makrélával tálaljuk.
Kalóriatartalom: 1 adag/286 KCal, 22 g szénhidrát, 18 g zsír a majonézes verzióban

Egészséges vacsorák- Töltött padlizsán mozzarellával és paradicsommal

Azaz vacsorák 300 KCal alatt, mert itt a bikiniszezon, és itt az aktuális fogyókúraláz...
Véleményem szerint azonban nem kampányszerű fogyókúrázni kell, hanem folyamatosan oda kell figyelni, mikor mit eszünk.
A fogyókúra szótól amúgy engem a hideg is ráz, hiszen régebben ez azt jelentette, hogy no kenyér, no tészta, no csoki, no süti, na ne már... ezeket szerintem főleg este kell hanyagolni, szóval egy órás kardioedzés után ne együnk meg egy 600 kalóriás tejszínes tésztavacsorát plusz egy nagy szelet tortát csak mert olyan ügyesen edzettünk...
Viszont az is igaz, hogy kalóriaredukció, mozgás és következetes odafigyelés nélkül senki se várjon egy deka fogyást sem.
Ezen alapul amúgy minden sikerdiáta is, csak egy kicsit a sorok mögé kell nézni.
Szóval ezentúl új címke tűnik fel itt  blogon: vacsorák 300 KCal alatt.
Ezek a vacsik nem sok szénhidrátot fognak tartalmazni, hiszen azt estére már nem nagyon kell(ene) enni, de tartalmasak lesznek, mert biztos mindenki tapasztalta, hogy 2 levél salátával és fél cukkinivel bizony nem lehet jóllakni estére, akármilyen szépen tálaljuk is...
Emellett tervben vannak ebédek 400 KCal alatt, anikben lehet rizs, tésza, illetve más szénhidrátok is.
A recept egyébként a legújabb GoodFood magazinból származik, ahol a kalóriák mellett a szénhidrát- fehérje- stb tartalmat is feltüntetik egy- egy receptnél.


Töltött padlizsán 300 kalória alatt
4 személyre

Hozzávalók
2 padlizsán
2 tk. olívaolaj
1 hagyma, felaprítva
4 fokhagymagerezd, szintén felaprítva
12 db miniparadicsom, félbevágva
5 dkg olajbogyó, felaprítva
friss bazslikomlevél
12,5 dkg mini mozzarella, félbevágva ( 1 cs)
friss kenyérmorzsa (én parmezánt használtam inkább)

Elkészítés
A padlizsánokat félbevágjuk, kikaparjuk a belsejüket, úgy, hogy maradjon egy vékony réteg a héjuk felett, és a belsejüket felaprítunk és félreteszünk.
A héjakat kicsit megspricceljük olívaolajjal, sózzuk, tekerünk rá frissen őrült borsot, és 200 C-on 15 percig sütjük sütőben.
Közben az olívaolajon elkezdjük pirítani a hagymát és a padlizsán belsejét, majd hozzáadjuk a fokhagymát.
Kicsit tovább pirítjuk, majd mehetnek hozzá a paradicsomfelek. Sózzuk, borsozzuk, és kb 3 percig pároljuk még együtt. Lehúzzuk a tűzről, hozzákeverjük a mozzarellát, összeforgatjuk, és visszatöltjük a padlizsánhéjakba.
( Ha használunk kenyérmorzsát, akkor most rászórjuk.)
Visszatesszük a sütőbe, amit közben visszavettünk 180 C-ra, és még 15 percig sütjük, amíg a mozzarella megolvad.
Tálaláskor megszórjuk parmezánnal és friss bazslikomlevéllel.
Kalóriatartalom: 1 db/266 KCal, 14 g szénhidrát, 20g zsír




2011. április 22., péntek

Gyönyörű gyömbértorta

Hát persze, hogy a GoodFood magazinból!
Méghozzá a Healthy Issue számból.
Bár az az egy biztos, hogy ez a torta nem healthy...
35 dkg csoki és 25 dkg vaj keverékére semmiképpen sem mondanám, hogy egészséges, akkor sem, ha lisztmentes tortáról van szó...
Akkor sem, ha van benne pár kiskanál egészségesnek kikiáltott gyömbér...
De ha valaki egy iszonyatosan finom, ragacsos csokis- gyömbéress cuccra vágyik akkor bátran lásson neki...


Hozzávalók:

25 dkg vaj
35 dkg jó minőségű étcsoki, én belga csokit használtam
2 ek gyömbérbor vagy pálinka vagy mi, én kihagytam
14 dkg kristálycukor
10 dkg muscovado cukor
(apropó, mondja már meg valaki, hogy a téglává keményedett muscovadóval mit lehet kezdeni? nálam ugyanis a kukában végezte...)
5 tojás, szétválasztva
7,5 dkg darált mandula
1 ek őrölt gyömbér-én frisset használtam, jó sokat, lereszelve
1 ek gyömbérkonzerv ( én sushihoz valót aprítottam össze)


Elkészítés

A sütőt 170 C-ra előmelegítjük.
Egy piteformát vagy kapcsos tortaformát kivajazunk, a recept szerint meghintjük kakaóporral, én ezt a lépést kihagytam, féltem, hogy megég.
A csokit és a vajat gőz fölött összeolvasztjuk. Ne ijedjünk meg a csoki mennyiségétől, kell az bele. Hozzá kellene itt adni a gyömbérbort is, én ezt kihagytam.
Mikor összeolvadt, levesszük a gőzről és kissé kihűtjük.
Közben a cukrokat összekeverjük, és a tojások sárgájával fehéredésig habosra keverjük. Ekkor mehet bele a kihűlt csokis vajas cucc, valamint a darált mandula és a reszelt gyömbére(ek) is. Jól összekeverjük.
Ezután külön tálban felverjük a fehérjét, és kis részletekben a csokis masszához keverjük, ezt már lehet fakanállal is, hogy ne nagyon törjön össze a hab. Én a legalacsonyabb fokozattal kevertem géppel, nagyon rövid ideig, figyeljünk, hogy az edény aljáról is keverjk fel a csokis masszát.
Ezután simítsuk bele az előkészített formába ( hogyha a forma túl kicsi, túl sok lesz a massza bele és ki fog mászni sülés közben, ez nem jó, mert megkeményedik. Nekem másodjára nagyobb formát kellett volna használnom, vagy magasabbat.)
170 C-on 50 percig sütjük,de maximum 1 óráig, hiszen belül lágynak kell maradnia.
A recept szerint kellene még rá csokis topping, úgy gondolom az már tényleg túlzás lenne, kalória és íz tekintetében is...
És nem, nem kell bele sütőpor.

2011. március 28., hétfő

Hol jártam?

Bicikli, tulipánok- szerintem ennyi is bőven elég ahhoz, hogy kiderüljön:



Amszterdamban!!!



Amszterdamban folyamatosan buli van, mindenki biciklivel közlekedik, csodás múzeumaik vannak, az egész várost belengi a marihuána jellegzetes illata, fiatalok hanglérkodnak
 a vöröslámpás negyed kirakatban mobiltelefonáló és riszáló utcalányaival, vagy épp kritizálják őket, és nagy fájdalmamra olyan, hogy holland konyhaművészet, nem igazán létezik. Legalábbis annyira bézik hogy nem nagyon vannak autentikus holland éttermek, mint például itthon magyaros jellegűek.

Vagy csak nekünk nem sikerült megtalálnunk...

...de erről később, lássuk először hogyan érkeztünk meg.

MALÉV járat, nem rossz, de lehetne sokkal- sokkal jobb is, ugyanaz a sonkás vagy sajtos miniszedvics hónapok (évek?) óta, azért ennél többre is képesek lehetnének...tessék megnézni egy Turkish Airlines-t vagy egy Brüssels B-flex jegyet... az Air France-ról nem is beszélve...
Na mindegy, nem szeretnék morogni emiatt, majd az isztambuli utamnál visszatérek erre :-)
A reptérről minden út a Központi Pályaudvarra vezet, 10 percenként mennek a szuper gyorsvonatok, amik 15- 20 perc alatt odaérnek, szóval a transzport tökéletes.
Hotelünk a Rooms & Co, a képek nagyon impozánsak a website-on, de a szürke februári időjárásban nem olyan szép, megnyerjük a barna szobát- retro vagy csak kopott- nem igazán tudom elsőre eldönteni.

Pár órán belül azonban kiderül, hogy tökéletes választás, kettő percre van az egyik villamosmegállótól, ami nagy előny, ugyanis Amszterdamban a villamos olyan, mint Párizsban a metró: minden utcában megáll egy. :-)
Pontosan a belváros peremén van a hotel, egy autentikus holland házban, meredek lépcsőkkel, félemeletekkel, kilátás a csatornára, még egy kis kertecskénk is van, természetesen biciklikkel- kár, hogy hideg van kinn és melegre vágyunk. Nyáron biztosan sokkal szebb itt.
A reggeli egy meglepően modern konyhában zajlik, elmaradhatatlan a croissant, jam, kérésre omlett is készül, a narancslé és a kávé pedig kötelező.

Nem is kell több az induláshoz, irány a belváros, és a kötelező programok: egyik nap a VanGogh múzeum ( fantasztikus) és az Öreg Templom, majd Amszterdam legérdekesebb múzeuma, az Amstelkring Museum, amely egy gazdag kereskedőcsalád háza volt, és ahol egy titkos tempolom rejtőzik a legfelső szinten- titokban tartottak itt istentiszteletet a katolikus vallás üldözése idején.

Második nap a Rikjmuseum, a csodálatos Rembrandt festményekkel, és ezer izgalmas egyéb dologgal, számomra meghatározó élmény az Éjjeli őrjárat, amely tulajdonképpen nappali jelenetet ábrázol, csak az idők folyamán besötétedett, és nagy kedvencem, a lenyűgöző Vermer is itt van, egy kicsi, de annál bájosabb festménnyel, amin egy nő látható a konyhában, éppen tejet önt, és a süteményeken megcsillan a fény, világos pontok- pöttyök formájában...

Aztán meglátogatjuk a kötelező vöröslámpás negyedet, itt nagy a hangzavar, zajlik az élet, testüket áruló lányok illegnek- billegnek a kirakatokban falatnyi fehérneműben, kuncsaftra várva.
Aztán megtaláljuk a virágpiacot, amely a csatornákon horgonyzó hajókon kap helyet időtlen idők óta, a tulipánok pompásak, kötelező néhányat beszerezni, és itthon elültetni.
Majd utunk a tengerpartra vezet, ahol a NEMO vár, amely egy futurisztikus interaktív technikai és tudományos centrum, és hipp- hopp, el is telt ez a két és fél nap...
Kimaradt AnnaFrank háza, ahol a naplóját megtalálták, a Rembranthuis, s marihuána- múzeum, a szexmúzeum, a Bejinhof, a Kinzások múzeuma, a Panoptikum, és még sorolhatnám, de felfedeztük a csatornákat, sétáltunk a partjaikon, a villamosokkal bejártuk a központot, láttunk könyvpiacot, régiségpiacot, trendi 21. századi bevásárlóutcát...
Annyi impulzus ér, hogy már azt sem tudom, ki vagyok és melyik korban élek..

Ideje hát enni valamit- hát, mi tagadás, csalódás ér...
Kávézni lépten- nyomon lehet, Amszerdam tele van a jellegzetes „barna kávézókkal”, amelyek zöme már nem is annyira barna, inkább modern design jellemzi. A Luxemburg Café elég híres, patinás, be is térünk, és melegszünk egy kicsit.

Az étteremválaszték nagyjából a következőképpen néz ki: steakhouse1.- pizzeria1- steakhouse2- trattoria- iris pub1- steakhouse3- irish pub2- indonéz étterem1- thai étterem1-pizzeria x……..és így tovább, csak nemzetközi konyha van, igen ám, de melyikben nem csalódunk majd?
A belvárosban én csak ezekre emlékszem.
De enni muszáj, egy irish pub- ban kötünk ki, nem rossz, de semmi különleges.
Finom meleg gombalevest rendelek, de ezt itthon is el tudom készíteni…

Az egyetlen holland étterem, amit a Dam Square (Főtér) közelében láttunk, már bezár, mire odaérünk este… így marad az a hely, amit ez az étterem ajánl: a Dam másik részén egy trendi, éjfélig nyitva tartó konyhájú, a neve sajnos kiesett a fejemből, látszik, hogy nem tett rám nagy benyomást.

Főleg wok kaják vannak, így kiválasztom a Dutch Wok- ot- ez annyira vicces, hogy nem tudok ellenállni neki, kb olyan, mintha Budapesten „Wok magyar módra”-t ennék… Belga séfem marad a Cézár- salátánál, ez és a wok is finom, de tényleg semmi különös.

Az egyetlen autentikus hely, ami érdekes és finom is, azok a panírozott cuccok kis automata kajakirakatokban, amelyek pénzbedobással működnek ( lsd képen): bedobsz 2 eurót, mint a kólaautomatába itthon, a kis ajtó így kinyithatóvá válik, és kiveszed, amit választottál. Általában olyan helyiségben vannak, ahol lehet hozzá venni sült krumplit és kólát.

Hát, szerintem ki kellett volna próbálnunk bátrabban a nemzetközi konyha éttermeit- majd legközelebb.

Azért éhen nem haltunk, sok szépet láttunk, és komolyan elgondolkoztam azon, milyen lenne, ha itthon a Nagykörút két sávjából csinálnának másfelet+ egy biciklisávot… sok mindenkinek tetszene, ha lehetne biztonságosan biciklizni Budapesten, és valószínűleg egy idő után eltűnnének az autók a belvárosból, mint Amszterdam belvárosából…

2011. február 28., hétfő

Sok-kicsi, Herczeg Ágnes, Karácsony, szülinap és ajándékok



Mikor rátaláltam L. Ritók Nóra blogjára a mélyszegénységben élőkről, az elejétől a végéig végigolvastam. Szívszorulva, kicsit szándékosan tehetetlenül, hiszen mindenki tudja, hogy ezek a problémák súlyosak, mégis elmegyünk nap mint nap mellettük, és nem is igazán gondounk arra, ami nekünk természetes, ezek a családok viszont csak álmodnak róla: minden nap étel, fűtés, áram, melegvíz, gyógyszerek… Persze nem vagyok álszent és tudom, hogy az éremnek két oldala van- ez Nóra blogjából is kiderül ám,- mégis, Karácsonykor a Sok kicsi kezdeményezésére, hogy Nóráék alapítványát támogassuk idén, tudtam, hogy nekem is a segítők között a helyem.
Az már csak hab a tortán, illetve ajándék a karácsonyfa alatt, hogy én lettem az egyik nyertes…
Nyereményem pedig Herczeg Ágnes „Borok a konyhában” című csodálatos könyve, valamint egy nagy értékű válogatás Ágnes kedvenc boraiból, mindez átadva egy személyes találkozón, nem jelesebb napon, mint a születésnapomon.
:-)
Sok- sok egyeztetés után, ahogy azt másoknál is olvasom ( utazás, míting, beteg gyermek, stb) végre sikerült találkoznunk az egyik bevásárlóközpont újonnan nyitott ámerikai kávéházában, és megismerkedtem Ágnessel, aki szívét- lelkét beleadta, belekóstolta és beleírta ebbe az egyedülálló könyvbe, amelyet azóta igen gyakran kezembe veszek és használok.
Ágnes nagyon közvetlen, mesél a projektről, a segítőiről, arról, hogy hogyan zajlott egy- egy nap, és találkozónk végére szinte magam előtt látom a forgatókönyvet, a meghívott sürgő- forgó séfeket a konyhában, az elkészült ételeket, a poharak százait, a sok- sok üveg aranyló/bordó/rosé/pezsgő nedűt, hiszen a bor hozzátartozik a magyar örökséghez, a magyar kultúrához, és igenis kell hogy némi fogalmunk legyen a régiók jellegzetességeiről, a készítésről, a fajtákról, az ízekről…
Már két menüt el is készítettem, és összekóstoltuk kétféle borral- ezekről poszt hamarosan.
Ágnes, Sok kicsi, köszönöm.

Ágnes weboldala

chiliésvanilia írása a könyvről és Ágnesről
Posted by Picasa

2011. február 8., kedd

A híres Bock Bisztróban

Ide is eljutottunk végre.
Több sikertelen asztalfoglalási kísérlet után (kedden: szombatra 2 fő? sajnálom, tele vagyunk. 1 héttel később szerdán: szombatra 4 fő? sajnálom, tele vagyunk. Karácsony előtt? Esélytelen. Majd utána.) most jött el végre az idő egy vacsora elköltésére a Bock Bisztróban Bíró Lajos nevével fémjelezve.
Nem túl nagy hely, tényleg csak pár asztal, de kivétel nélkül mind a "foglalt" tábla díszeleg rajtuk.
A kiszolgálás elsőrangú már az első pillanattól fogva, a pincérek kedvesek, sürögnek- forognak, bort ajánlanak, mondjuk itt nem nehéz, mert van vagy 500 fajta :-).
Sokat vártam a menütől- hiszen lépten- nyomon azt halljuk, Bíró Lajos séf a tradícionális magyar ételeket új köntösbe bújtatja, kíváncsan bújom hát nemcsak a menüt, de a táblákat is, amin a heti ajánlat látható.
Hús, hús, hús, nyúl, sertés, őz, kacsa, libamáj, kevés csirke, disznótoros Lali módra...hajaj...
nem igazán tudok választani.
Bár a köretek mesésnek tűnnek egytől egyig. Nem lehetne csak köretet kérni???
Nem vagyok vegetáriánus, de kezdem megérteni a séf úr szakácskönyvének címét, ami egyébként ott díszeleg a pulton: Sok vagyok.
Nekem valóban sok a hús, a belsőség, a libamáj... de hát tényleg ilyen a magyar konyha, nem?...és akkor még nem beszéltünk a könyvben a receptekről, amibe később belelapoztam...és az agyamat eldobtam...ahogy a zumbaedzőm mondaná...
Kicsit kétségbeesem- mit eszem én itt ma?
Végül pincérünk segít, nem tudom mennyire néz finnyásnak, mikor előadom hogy nem nagyon rajongok a húsért... gondolja inkább főznék magamnak otthon salátát...



Az előétel előtt házi zsírt kapunk snidlinggel és rusztikus kenyérrel- welcome to Hungary.

Előételnek marhacarpacciót kérünk libamájjal, valamint nekem kacsa wontont fekete szilvalekvárral és szilvával.
A wonton fenséges, a hús puha benne, és nagyszerűen egészíti ki az édes feketelekvár, boltban nem kapni ilyen bizony. A carpacciót kihagytam, úgy kell nekem.



Egyik főételünk a Borjú Kedvessy  Bíró Lajos módra, mikor meghallom, hogy ez tulajdonképpen borjúnyak szuvidolva, paprikamártással, tarhonyával, aminek a tetején vesés ragu van, és a húson egy szelet libamáj, inkább lemondok róla, de bátraké a szerencse, belga séfem belevág.
Azért megkóstoltam a húst, puha, mint a vaj, omlik, egyszerűen tökéletes.
A tarhonyát amúgy is imádom, ha leszedegetem róla a vesedarabokat, akkor nagyon finom.
Másik esélyes nálam egy sertésszűz, polentakrémmel, de kiderül, hogy a hús nem igazán well- done, szóval ez is kizárva.
Így szinte csak egyetlen esélyes marad, pedig mindig megfogadom hogy próbálok mást is megkóstolni, nemcsak a frissen készült tésztákat, mégsem tudok ellenállni a heti ajánlatban szereplő friss házitésztának vargányával, spenóttal és natúr grillezett csirkemellel...
...úgy kell nekem...
A tészta fantasztikus, és akkor adag, hogy kb harmadával birkózom csak meg, a csirkemell pedig iskolapéldája a natúr húsok elkészítésének roston sütve.


Desszert egyszerűen nem fér már hova.
Mondjuk nálam kizárólag a lúdláb torta lenne esélyes, sem szalonnás vaníliafagylaltot nem kívánok, sem pedig paprikafagylaltot kolbászchipssel, a kapros- túrós lepény íztobzódása meg egyetemista korom óta kísért, amikor először kóstoltam ilyet, mélyen megdöbbenve, hogyan lehet ugyanabba a sütibe kaprot és cukrot is tenni...
(De ez megint csak az én finnyásságom, tudom, hogy vannak olyan részei az országnak, ahol ez nemcsak természetes, hanem nagyon is népszerű.)

Összességében nagyon elégedettek vagyunk, és a sok trendi étterem közül( Csalogány, Borssó) messze ez a legjobb mostanában, ahová szívesen visszajönnék, hátha találok majd én is valami olyat, ami magyar is, modern is és ha muszáj, hús is...
Posted by Picasa

2011. január 26., szerda

Velencei vacsorák és Az utazó

...mert Velencét látni kell...
Ez a város olyan gyönyörű, olyan különleges hangulatú, és a művészetek csodálatos hatalmas tárháza, hogy vissza- visszatérünk, és mindig rácsodálkozunk Velence új és új arcára, amelyet csak hosszú- hosszú, nyugodt séták közben lehet felfedezni.
Tegyük ezt lehetőleg úgy, hogy a laptop otthon marad, a mobiltelefont meg nem halljuk meg, ha csörög.
( persze ez nem mindig működik, de próbálkozzunk csak.)
És hogy miért kell szót ejteni a velencei konyháról? Hát azért, hogy elkerüljük a turistás éttermeket, és igenis megtaláljuk és élvezzük az itt is jelen lévő autentikus olasz konyhát.
Nekünk sikerült.
Szerintem Velencét a karnevál idejére felejtsük el, ugyanis annyira túlzsúfolt ilyenkor, hogy egyszerűen élvezhetetlen, a hideg egy óra séta múlva bekúszik a kabátunk alá, és nem kellemes, ha egy kis meleg pihenőért ( =capuccino és valami finom süti) órákat kell gyalogolni, mert minden, de minden étterem és kávézó telis-tele van...nem is beszélve arról, hogy a nagyobb társaságoknak lehetetlen több fős asztalt kapniuk a tömeg miatt...
Sokkal romantikusabb ősszel vagy télen szinte kettesben sétálgatni az utcákon, hidakon át, templomokban csodálni Canova, Tintoretto, Tiziano remekműveit... meglátogatni a Sculolákat, az Academiát... vaporettón legelöl ülni és páholyból élvezni a paloták látványát... megállni egy- egy híd tetején, és végigtekinteni a csatornákon...



Szóval inkább jöjjünk ősszel, vagy télen Karácsony előtt, ahogy mi is tettük tavaly és azelőtt. Persze előtte tájékozódjunk az " aqua alta"-ról, azaz hogy mennyire fogunk vízben gyalogolni az utcákon. Nem árt, ha van nálunk gumicsizma, ( a városban kapható minden második üzletben), legfeljebb marad a csomagtartóban, mint ahogy most nálunk is, egyáltalán nem kellett- nem kis meglepetésünkre. Több barátunk néz mindig sültbolondnak bennünket, hogy ősszel- télen nekivágunk az útnak és a városnak, de még soha nem csalódtunk... most például 10 fok volt, egy csepp eső sem esett, és száraz volt minden járda és tér.
Hotelünk az Antiche Figure, a parkolóházaktól kb 5 perces sétára van, majdnem pontosan a vasútállomással szemben, vaporettó- megállók egy percre, és karnyújtásnyira két gyönyörű templom...és vagy nyolc híd...
Két épülete is van, *** és **** színvonalon is, a ***-os rész is maximálisan megfelel az itthoni ****-nak, a márványborítású fürdőszobával, a muránói csillárokkal, a fehér- rózsaszín vagy fehér- kék elegáns selyem függönyökkel- ágyneművel, és a minden igényt kielégítő 15 fogásos reggelivel... nem is beszélve a személyzet kedvességéről, szóval mindenkinek csak ajánlani tudom.

Na de ez egy gasztroblog, így lássuk, enni hova menjünk és hova ne menjünk.
Amiket érdemes elkerülni, azok a turistacélpontok közelében lévő éttermek és kávézók, főleg ha már az ablakban messziről virít a 8féle távolkeleti nyelven kiírt menü...
Keressük inkább az olyan helyeket, ahol kis mellékutcában helyiek üldögélnek mondjuk egy kávé mellett, vagy akár egy pohár bor vagy habzóbor mellett- igen, már délelőtt is, ott ez a kultúra része, bár magyar szemmel nézve  ez nem kicsit, hanem nagyon fura...
Kérjünk bátran útmutatást a hotel személyzetétől, ők tudják, mit ajánljanak: biztos, hogy kis helyi éttermekbe kalauzolnak majd, amelyeket rokon/barát üzemeltet. Így jutottunk el mi is egy csodálatos kis velencei étterembe a hotel környékén, a Santa Croce negyedben- biztos vagyok benne, hogy magunktól elsétáltunk volna mellette...
Én a legelső alkalommal nem vártam túl sokat az éttermektől, ahová ad hoc betévedtünk, de minden egyes alkalommal meglepődtem a minőségen, a kiszolgáláson, tényleg fantasztikus volt.
Másodjára már tudatosabban keresgéltünk, és igen, sikerült az első hallásra lehetetlen: megtaláltuk Velencében is az utánozhatatlan, nem turistás OLASZ konyhát.
Lássunk hát a teljesség igénye nélkül néhány éttermet:

Hosteria Al Vecio Bragosso
Először csak véletlenül tévedtünk ide, de annyira finom vacsorát kaptunk, hogy visszatértünk.
Az étterem a Strada Nuován található, amely az egyik legtrendibb (=legturistásabb) utca, ha a Ferroviától a Rialto felé vesszük az irányt. Üzletek tömkelege (nemritkán gagyi kínai cuccokkal telepakolva és például muránói üvegként eladva- én bizony ezt betiltanám), szóval megvolt az esélye hogy turistás lesz az étterem is, de hideg volt, fáradtak és éhesek is voltunk, így betértünk.
Az első alkalommal nagyon emlékezetes maradt a spaghetti carbonara, amelyet szerintem sehol máshol nem tudnak úgy elkészíteni, mint Olaszországban, így most is azt rendeltünk.
Előtte előételként grillezett kagyló- mixet választottunk, igen finom volt minden fajta, és ez egy nagyon könnyű előétel, szóval utána még bőven belefér a spagetti.



Desszertet már nem is nagyon kívántunk, de ki tud a csokoládémousse-nak ellenállni...
A díszítés tetszett a legjobban.
A pincérek odafigyelnek, sürögnek- forognak, a hely igen népszerű, ezen az estén pillanatok alatt lett tele minden, de minden egyes asztal: családok, párocskák, barátok üldögéltek, beszélgettek, és gyűrték be a spaghetti carbonara- kat, pizzákat, iszogatták a habzóbort, és a velencébet feltalált Bellinit, és szürcsölgették az itt kötelező vacsorazáró eszpresszókat. Meg a limoncellót.
Vacsora után lehet bolyongani  a környező utcácskákon, tévelyegni a hidakon, élvezni a karácsonyi díszkivilágítást a Rialto körül, és rájönni, hogy Velencében minden, de minden tér ugyanolyan: víz, híd, templom, még egy híd, így ember legyen a talpán aki térkép nélkül eligazodik...

Ca'Leon
vagyis Az Oroszlán Palotája
http://www.caleon.it/

A hotel egyik recepciósa ajánlásával érkeztünk ide, ismételten fantasztikus estét töltöttünk el, csodálatos menüvel.
Tradíciók szerint elől a bár, néhány székkel, és szendvicsekkel a pultban, és beljebb kell menni az étteremrészbe, ahol csak pár asztal várja a vendégeket- innen is látszik, hogy ez bizony nem turisták tömkelegének készült.
Előételként marhacarpacciot kértünk ruccolával és parmezánnal-  kettőnknek sok volt az egy adag, mondjuk én nem nagyon rajongok a húsért... de amennyire meg tudom ítélni, tökéletes, a hús szinte elolvadt az ember szájában, és a hozzá kínált olívaolaj egyenesen mennyei volt.
A főétel lasagna (hát persze), bár mire kettőt néztem, eltűnt :-) és ricottás-spenótos ravioli, amire valamilyen isteni pisztáciamártást tettek- ezt valahogyan szeretném majd itthon is reprodukálni.
Kis adagnak tűnik, de bizony nem sikerült megbirkóznom a teljes adaggal...
Velencei utunk zárásaként mi mást iszogattunk volna, mint proseccót.


És íme néhány nosztalgikus kép a karácsonyi kirakatokról.
Nekem picit viccesnek és giccsesnek tűntek a torták, de istenem, hát ők ilyenek és nekik tetszik...



Az utazó- The tourist

A mozikban mostanában ilyen címen futó filmet nem azért érdemes megnézni, mert jó- a történet kifejezetten gagyi és sablonos, előre kiszámítható fordulatokkal.
De a helyszín!
A helyszín Velence, ahol Miss Angelina Tökéletes 45 kilós Jolie végigvonul a városon, trendi füstös sminkben, műszempilláit rebegtetve a lúzert játszó csíkos pizsamás Johnny Depp-re.
Aki járt már Velencében, sorra felismeri a helyszíneket ("itt is jártunk, meg itt is, jé ez is ismerős"), szóval aki szép látványra vágyik egy péntek este, hogy kikapcsolhassa az agyát, az, de csak az nézze meg ezt a filmet.

Ha van élményetek a velencei vendéglátásról, ne habozzatok megosztani kommentekben, hátha tudunk segíteni egymásnak, hogy úgy jöjjünk haza ebből a csodálatos városból, hogy jövőre visszatérünk!!!
Posted by Picasa

2011. január 12., szerda

BÚÉK- Tagliatelle beluga lencsével, lime- mal és citrommal

Boldog Új Évet kívánok minden kedves idetévedőnek!
:-)
Jó régen nem jártam már a saját blogjaimon...ennek több oka van, leginkább az, hogy minél kevesebb időt szeretnék gép előtt tölteni mostanában, inkább más dolgokra fókuszálok, hiszen annyi mindent lehet csinálni a nagyvilágban azon kívül, hogy ülünk a gép előtt...
Azért főzök ám mindenféle finomságot, de nem mind való a blogra, és sokat utaztam ünnepek körül, ami igazi kikapcsolódás volt, szóval ezért ez a nagy hallgatás.
Mivel a Szilvesztert olyan buliban töltöttem, ahol nem nagyon dívott a lencse, annál inkább a lazac és a koktélrák, ezért a lencseevést igyekeztem itthon bepótolni ezzel a lencsés tagliatelle-vel.
Mert lencsét enni kell, hogy sok pénzünk legyen!
Annál is inkább, mert finom beluga lencsét sikerült szereznem.
A recept a GoodFoodról származik.



Hozzávalók:

tagliatelle tészta
beluga lencse
vaj
fehér hagyma
fokhagyma
egy lime kifacsart leve
egy citrom héja
görög joghurt

Elkészítés:

A tésztát megfőzzük, és időközben elkészítjük a mártást.
A lencsét is megfőzzük, de ne legyen túl puha, nem főjön szét, maradjon roppanós.
Közben a vajon megpároljuk a hagymát, majd hozzáadjuk a fokhagymát. Hozzákeverjük a lencsét, a lime levét, a citrom héját, sózzuk és tekerünk rá borsot. Hozzáadjuk a joghurtot, és jól összekeverjük.
A tésztára mártást halmozunk, így tálaljuk.

Nagyon finom, friss íze lesz a citromhéjtól és a lime levétől.

Posted by Picasa

2010. december 5., vasárnap

Mikulás-saláta epres habzóborral



Itt a tél, vitathatatlanul.
A nagy fekete- fehér- szürkeségben, délutáni sötétben öröm piros színű ételeket tálalni és fogyasztani.
(a színes ételek, zöldségek, gyümölcsök ráadásul nagyon egészségesek és tele vannak rákellenes cuccokkal, vitaminokkal)
A saláta receptje  a GoodFood 101 Friss saláta című könyvből az epres pezsgő pedig a Szuflé magazinból származik.
 Majd lesz egyszer poszt a "champagne" és a "sparkling wine" összehasonlításáról is. Most röviden csak annyit, hogy a "champagne" nevet csak és kizárólag Franciaország Champagne borvidékéről (kelet- északkeletre Párizstól) származó habzóborokra használjuk. Ebből kétfajta van: a "normál Champagne", ebben 3 fajta szőlőt használnak: Pinot Noir, Pinot Meunier, és Chardonnay. A másik neve Blanc de Blanc, amely 100%-ban Chardonnay. (Na de nem ilyen egyszerű ez: van még Rosé Champagne is- itt kezd bonyolódni a helyzet...nem is beszélve arról, hogy a Pinot Noir egy vörös szőlőfajta...)

Na de vissza a salátához, amely maradék grillcsirke nagyszerű felhasználási módja.

Hozzávalók a salátához:
maradék grillcsirke, felkockázva
saláta
szárított vörösáfonya
gránátalma magjai
Az öntethez ízlés szerinti mennyiségben:
 görög joghurt
currypaszta
méz
citromlé
menta

Összekeverjük az öntet hozzávalóit, és összeforgatjuk a többi hozzávalóval.

Az epres pezsgőhöz:
fagyasztott eper
pezsgő vagy habzóbor
pici cukor
kevés citromlé

Az epret kissé felolvasztjuk, mixerrel pürésítjük. belekeverjük a cukrot és a citromlevet, majd felöntjük a pezsgővel.

Posted by Picasa

2010. november 30., kedd

Zágráb, hal, herkenytű, és múmia

- avagy gasztrokörkép a horvát fővárosból, síppal, dobbal, nádihegedűvel, hallal, herkentyűvel-

Dobrodosli- mondta ez a szépség a halpiacon, mosolyogva.

 
 
Immár harmadjára fordultam meg ebben az izgalmas, horvát városban, és most, harmadjára végre sikerült megtalálnom a nem turistáknak szánt horvát konyhát, a híres tenger gyümölcseit, halakat, kagylókat, és a finom dalmát borokat... Idegenvezető kollégám szerint Zágrábban mindig minden a legfrissebb, a legfinomabb, mert a legszebb darabokat ide hozzák a kereskedők, hiszen itt van fizetőképes kereslet mindenre.

Néhány szó a hotelekről, amelyekben eddig laktam: mindkettő a város szívében van, kedvencem a Hotel Regent (5 csillagos), amely igazi luxushotel, gyönyörű enteriőrrel, és L'occitane kozmetikumokkal a fürdőszobában...Ezer meg egy hotelben, apartmanban, motelben megfordultam már Magyarország- és Európa- (és kicsit Amerika)- szerte, mégis, soha sehol nem láttam ezt márkát egyik hotelben sem! Ez bizony luxus a javából... és egyszerűen imádnivaló.
Legutóbb a Regent teljesen tele volt, így a Hotel Palace Zagrab- ban (4 csillag) töltöttem két éjszakát, itt csak egyetlen kifogásolnivalóm akadt, de az igen kellemetlen: kb hajnal fél5kor bekapcsoltak valami elszívót vagy légkondit vagy mittoménmit, ami olyan zajt csapott, hogy egyszerűen nem tudtam aludni tőle...felébredtem az éjszaka közepén, és annyi volt a pihenésnek...

Na de vissza a gasztronómiához. Idegenvezetőnknek hála két autentikus étteremben sikerült a két este vacsoráznunk. Ha döntenem kéne, melyik volt a jobb, akkor az elsőre szavaznék...na nem a menü, hanem a hangulat miatt...

Első este a Masklin i Lata étterembe mentünk.


Meglepetésemre weboldala nincs, gondolom a helyeik úgyis tudják, hol van…
Kicsi, sötét pincehelyiség, de a kiszolgálás annál kedvesebb, sürgő- forgó pincérekkel. Menüt nem kapunk, horvát kollegámra és a pincérre bízzuk a választást. Pincérünk eltűnik, majd visszatér egy nagy tál nyers hallal, ami frissen érkezett, ebből válasszunk. A nevek között hamarosan elveszek, főleg, hogy több horvát nevet le se lehet, vagy le sem tudunk fordítani angolra.

Mindenesetre a fiúk főételnek egy nagy vegyes haltálat kérnek, én pedig nyelvhalat kérek grillezve.
Persze kezdésnek a ház „pálinkáját” nem hagyhatjuk ki, különféle gyümölcsökből készült aperitifek ezek, az enyém piros gyümölcsökből készült, és egyáltalán nem érzem rajta az alkoholt.
Előételnek herkenytűpástétomot kapunk, friss kenyérrel, majd egy hatalmas tál mindenfélét, grillezett ráktól kezdve valami fura, de nagyon finom kagylón keresztül (aminek „vadászata” büntetendő, így lehet hogy a fogyasztása is???) az olajban kisütött minihalig mindenféle jószág van. Középen tenger gyümölcsei saláta, és érdekességképpen olajban kisütött ruccola.
A buli elkezd alakulni, egy háromtagú helyi banda rázendít, egyelőre öltönyben, nagyon szép dallamokat játszanak.
Közben megkapjuk a főételt, kinyílik egy- két üveg bor, és jókat derülünk, igazán jól érezzük magunkat. A főétel nekem a grillezett, omlós nyelvhal, a nagy tálon pedig a többi fajta, amit előtte nyersen láttunk, krumplival.
Közben a buli kezd elszabadulni, a zenészek ingujjra vetkőznek, úgy húzzák a dalokat, sokszor szó szerint a fülünkbe… A helyi vendégek velük énekelnek, horvát kollegám is csatlakozik, és énekli a háborúról és a szeretetről szóló szívbemarkoló melódiákat…
Desszertet nemigen kívánunk, mégis rendelünk egy- két fajtát, a mini pannacotta nagyon dekoratív és finom.
Zárásként nem maradhat el egy újabb kör a ház „pálinkájából”.
Hát így mulatnak egy szimpla szerda este déli szomszédaink.


Második este Zágráb egyik legújabb, legtrendibb designéttermébe látogatunk el, amelyet egy tipikus szocialista panel kockaépület földszintjén alakítottak ki- hát erre mondják, hogy semmi sem lehetetlen… Az étterem neve Bocca-Marai, bent minden fekete, barna és hófehér, látszik, hogy sok energiát fektettek a megtervezésbe és a kivitelezésbe is. Meglehetősen félhomály van, el tudom képzelni, hogy az étterem népszerű a celebek és az alvilág köreiben is… A kiszolgálás ( és az árak is) első osztályúak.

Előételnek itt is pástétomokat kapunk, rákból és tőkehalból, pirítóssal, majd füstölt tonhalcarpacciót (omlik, mint a vaj), polentakorongokat paradicsommal és újabb fajta hallal, már nem tudom követni, és annyi mindent hoznak, hogy fotózni sem, már így is jappán túristának nézek ki a sok kattingatás miatt…érkezik még Szent Jakab kagyló, polipsaláta, és tényleg elvesztem a fonalat …

Közben kinyílik ismét egy- két üveg helyi bor, és élvezzük a hangulatot, az élő, nem túl hangos gitármuzsikát, és megérkezik a főétel.
Persze éhesek már egyáltalán nem vagyunk, de ez a helyi specialitás kihagyhtatalan.
Hatalmas sült halakat rendelt házigazdánk ( a hal nevét majd meg kell kérdeznem), amelyet előttünk szeletelnek fel, és mindenki kap belőle. Ezt a fogást nem lehet a’la cart kérni, előre meg kell rendelni, annyi személyre, ahányan kérni fognak belőle. Körete egyszerű spenót, nem is kell mellé más. (mi magyarok megtanulhatnánk már, hogy nemcsak sültkrumpli és kukoricás rizs lehet köret…)
Desszertként tortaválogatást kapunk, a gesztenyés nem nagyon varázsol el, túl vajas, a csokis sem nagy szám, de a cheesecake- jük egyszerűen tökéletes.
Míg a taxira várunk, a ház vendégei vagyunk egy italra a bárban.
Úgy érzem, most találtam rá Zágráb igazi arcára.




Szerencsére most több idő volt városnézésre, mint business trip- eken általában, így megcsodálhattuk a Régészeti Múzeumban a híres Zágrábi Múmiát, a máig megfejtetlen etruszk feliratú lepellel, megnéztük ismét a gyönyörű dómot, forralt bort ittunk, kávéztunk, vásárolgattunk (húdeszépüzletekvannak...), és végre feltárult előttem a halpiac, megannyi csodás és rémisztő fizimiskájú hallal és herkentyűvel.

Közben arra jöttem rá, hogy Zágráb egyáltalán nincs messze Budapesttől, ráadásul végig autópályán vezet az út. Többször kéne ide ellátogatnunk, és élvezni a karnyújtásnyira levő mediterrán hangulatot.
Akár ősszel és télen is.

Posted by Picasa

2010. november 25., csütörtök

Francia menü a la Julia Child 1.

- első menü Julia Child könyvéből-

Gombaleves citrommal

 
 
Érdekes citromos gombaleves. Annyira nem varázsolt el, de mindenesetre a hűvös őszi estéken lélekmelegítő, és a citromtól mégis friss és üde. Mondjuk tény és való hogy nem leveskockából kellett volna csinálnom a húslevest, akkor biztosan finomabb lett volna...

Hozzávalók
4 ek hagyma felaprítva
9 dkg vaj
1,5 l húsleves- vagy zöldségleves alaplé
babérlevél, kakukkfű, petrezselyem
45 dkg gomba, a kalapja és a tönkje is felszeletelve
só, bors, citromlé
2 tojássárgája
2 dl tejszín

A hagymát megpároltam a vaj felében, lassan, kb 8- 10 perc alatt. Hozzátettem a tönköket, felöntöttem az alaplével, hozzáadtam a babérlevelet és a kakukkfűleveleket, és lassan főzögettem, kb 20 percig. Ezután leszűrtem, és csak a levet öntöttem vissza a fazékba.
Közben a maradék vajon megpároltam a felszeletelt gombafejeket, hozzáöntöttem a citromlevet is.
Mikor kész lett, ment bele a levesbe.
A tojássárgáját kissé felvertem, összekevertem a tejszínnel, és óvatosan mertem hozzá a leves levéből, kb 2 dl-t. Mikor már nem volt hideg a tejszínes- tojásos lé, a levesbe öntöttem és ismét felmelegítettem. A recept szerint csak óvatosan szabad, nehogy felforrjon, és gondolom rántotta legyen a tojássárgájából...
Utánízesítettem, borsoztam, és belevagdostam a petrezselyemzöldet.
Grillezett gombával tálaltam.

Lazac joghutros krumplipürével és tejszínes brokkolival


Itt a köret, a tejszínes brokkoli származik a könyvből.

A brokkolit pár percig forró vízben blansíroztam, majd ment a tepsibe kb 20 percre a forró sütőbe. A közepén felöntöttem tejszínnel, amelyet lassan magába szívogatott.
Voila. Ennyi.

Francia almatorta



Na, ez már nagyobb kihívás volt, persze nem volt bonyulult a recept, csak kíváncsi voltam, hogy van- e valami küülönbség ha nagyon pedánsan csinálok mindent ozra pontosan. Bocsánat, grammra pontosan...
Az eredmény egy szuperfinom desszert, aminek- nem túlzok- 5 perc alatt a harmada behabzsolódott...
Úgyhogy most megyek is, csinálok egy körtés- szilvás változatot is.
:-)
Hozzávalók
az omlós tésztához ( Pate Brisée Sucrée)
150 g liszt
140 g jéghideg vaj
2 ek cukor
1/8 tk só
2-3 ek hideg víz ( inkább 2 mint 3...)

Zutty bele minden a mixerbe, pillanatok alatt összeáll a massza. Ment a hűtőbe vissza, amíg előkészítettem a tölteléket.
A sütőt előmelegítettem 200 fokra, ée egy piteformában vakon elősütöttem a masszát kb 7-8 perc alatt.

Töltelék és a teteje

1,5 kg alma
1 dl baracklekvár
1-1,5 dl rum
120 g cukor
45 g vaj
 fél citrom leve
+ 2 ek cukor
fahéj ízlés szerint
vaníliaaroma vagy vaníliás cukor

Az almából kb 50- 60 dkg-ot meghámoztam és szeletekre vágtam, összekevertem a citromlével és a 2 ek cukorral. Félretettem, ez lett a teteje.

A maradék almát is meghámoztam, kockákra vágtam, és nagyobb serpenyőben a többi hozzávalóval addig pároltam, míg sűrű töltelék- massza nem lett belőle.
Közben a félkész pitetésztát kivettem a sütőből eltávolítottam a vakon sütéshez használt alufóliát és a babot, rásimítottam a masszát, és kiraktam az almával.
A hőfokot mérsékeltem 190 Celsiusra, és kb 30 perc alatt megsütöttem a pitét.
Hogy ne csak finom, hanem elegáns is legyen, bevontam glazúrral, ami baracklekvárból készült, amit felmelegítettem és átpasszzíroztam.
Mennyei, de tényleg...


Posted by Picasa

2010. november 21., vasárnap

Egy hétvége, két film, egy új szakácskönyvbiblia




Gasztromániások számára két kötelező film is hódít mostanság. Egyik már kicsit régebbi: Julie és Julia, a másik pedig most megy a mozikban: Eat, Pray, Love, azaz Ízek, imák, szerelmek.


Mindkettő nagyon érdekes film, más módon, és mégis számomra nagyon inspirálóan. Akárcsak egy alma és egy körte…

A Julie és Juliában Julie, egy mai fiatal feleség enyhe depresszióval és a napi rutin kilátástalanságával küzd, mígnem felfedezi Julia Child kb 50 évvel ezelőtt írt szakácskönyvét, amely a francia konyhát hozza testközelbe amolyan „Hogyan főzzünk a szupermarketből tökéletes francia vacsorát” módon. Julie elhatározza, hogy ő bizony végigfőzi a szakácskönyvet, mind az 524 receptet, méghozzá kereken egy év, azaz 365 nap alatt, és erről egy blogot kezd írni. Blogja nagy siker lesz, és a filmben végigkövethetjük, hogyan válik egyre magabiztosabbá, és milyen hatással van az emberi pszichére, ha talál magának egy elérendő célt. Párhuzamosan látjuk Julia Child életének azt a szakaszát, amelyben megszületett a szakácskönyv, Meryl Streep elragadó színjátékával.

A film szenzációsan jó, sokat nevettem, például amikor Julie a homárokkal harcolt, és „bocs” felkiáltással dobta őket a forró vízbe…na mondjuk ezt biztosan nem fogom kipróbálni…nem szeretném ha mindenféle élő vízi kreatúra kitudjahány lábbal meg csáppal úszkálna a mosogatóban vagy a fürdőkádban…




A másik film igaz történeten alapul. Az Ízek, imák, szerelmek szintén egy feleségről szól, aki 40 évesen ki mer lépni a boldogtalan házasságából, és új spirituális utakra indul: elutazik egy évre, és próbálja önmagát, és a híres- hírhedt Egyensúlyt megtalálni, ami tudjuk, nem is olyan egyszerű… Julia Roberts ( Liz) főszereplésével ez inkább egy csajos mozi, szerintem mindannyian átélünk hasonlót akár karrierben, akár magánéletben: felismerünk, tipródunk, mérlegelünk, aztán van aki kockáztat és lép, van aki pedig marad, és jobb esetben belenyugszik abba amit nem mer megváltoztatni, rosszabb esetben megkeseredik…


Liz tehát elutazik, először Olaszorszába ( itt jönnek az ízek), aztán Indiába ( itt az imák), aztán visszatér Bali szigetére, és itt rátalál a szerelem. Hiszen a két fogú csodadoktor első alkalommal, mikor ott járt, megmondta: vissza fog jönni, miután mindent elvesztett, és itt megtalálja a boldogságot. Örömbódottág.
See you later, Alligator.

A film elég sok rossz kritikát kapott, sokak szerint hiteltelen, nyálas, műanyag, mézes-mázos, üres, buta áltörténet. Stb, stb. Ezeket biztos pasik írták, akik halálra unják magukat az olyan filmeken, amelyekben nem lőnek szitává vagy háromszáz embert két perc alatt. Nekik azt üzenem, hogy tessék utazni és szétnézni a nagyvilágban. De legalább itt ezen a kicsi, de gyönyörű Magyarországon.

Pedig számomra a film üzenete elég világos: Aki mer, az nyer! Ha emellett eljutunk mondjuk Olaszországba, és megkóstolhatjuk az igazi olasz pizzát és spagettit, akkor nagyon szerencsések vagyunk…Indiába nem vágyom, Bali meg majd csak eljön egyszer... :-)

Csajok, nektek azt üzenem, nézzétek meg a filmet, és ne féljetek változtatni…!!!




Az Új Bibliám pedig nem más, mint Julia Child „MASTERING THE ART OF FRENCH COOKING” című könyve, amiből Julie főzött az első filmben…


Lehet, hogy kissé le vagyok maradva, mert a többi gasztrobloggerina- és blogger már régen megfőzött mindent ebből a csodálatos könyvből, és csak nekem újdonság a francia főzőkurzus a saját konyhámban… de annyira élvezetes a stílus és annyira ínycsiklandóak a receptek, hogy muszáj használnom és megosztanom.

Kissé nehezíti a dolgot a mértékegységek megadása, ami nagyon nem a mi szemünknek való, a hatodik 1 ½oz, 1 fl oz, ¾ lb, 2 ½ pts után már sikítozni tudtam volna, de türelem rózsát terem, majd megszokom… különben van egy átváltó táblázat a könyv elején, de még mindig nem világos, hogy most a British Terms vagy az American Terms szerint kellene mérni a hozzávalókat… Ha valaki tudja, légyszi írjátok már meg! Tudom, nincs nagy különbség, de ha professzionálisak szeretnénk lenni, akkor legyünk 100%-ig azok.

Ma este elkészült az első menü a könyvből...bár lassan ment a sok átváltogatás és lapozgatás miatt, de bőven megérte a fáradtságot...
poszt hamarosan...

Posted by Picasa

2010. november 9., kedd

Tihany, Garda Fesztivál

November első- második hétvégéjén Tihanyban hejehuja dínomdánom ideje van, hiszen ekkor rajzik a híres GARDA hal.
Tavaly véletlenül cseppentünk oda a fesztiválra, idén már tudatosan jöttünk.
Tihany fesztivál nélkül is elbűvölő, hiszen ezeréves történelmünk tanúja a Tihanyi Apátság, I. András sírjával, és az Alapító Okirattal, amely egyik legrégebbi nyelvi emlékünk: bár latin nyelvű, de mégis felismerhetőek magyar szavak, kifejezések benne. Ha mindehhez a hangulathoz még a frissen sülő hal, kolbász, lángos, langalló, kürtőskalács, sült gesztenye illata is társul, forralt borral fűszerezve, akkor tényleg egy kis gasztromennyország száll alá a félszigetre.
A helyiek nagyon büszkék a múltjukra, illetve a helyi specialitásokra, ilyen a garda hal is, valamint a levendula és a jó kis környékbeli borok.
A panoráma lenyűgöző, most ráadásul olyan jó idő volt, hogy délelőtt és kora délután kabát sem kellett.
Kell- e ennél jobb pihenés hétvégére?
:-)



Szombat reggel kezdődött a program, a hajók kifutottak, megkezdődött a halászat.
Közben már gyülekeztek a borlovagok, és a kifogott zsákmányt az Apátságban megáldották.
Ezután a nép apraja- nagyja felvonult, rezesbanda kíséretében, és a zsákmány az előre felálított karókra került, így süldögélt szépen, ahogy az alábbi képeken is látszik.
Délután a sátorban különféle programokkal várták a tisztelt publikumot: volt ott asszonykórus, musical- group, fellépett a Lucky Fellas nevű fantasztikus duó, akik az 50-es, 60-as, 70-es évek hangulatát idézték dalaikkal és showműsorukkal, este pedig retro disco, ahol nemcsak a fiatalok ropták a táncot.
Vasárnap folytatódott a program, horgászverseny és halászléfőző- verseny is napirenden volt, ebből már sajna kimaradtunk, de sebaj, majd jövőre.


Természetesen gardát máshogy elkészítve is lehetett enni ( ahogy emlékszem, tavaly meglehetősen korlátozott számban álltak rendelkezésre jegyek a parázsos változathoz), így nem haboztunk, megkóstoltuk.
Finom fehér hal, (sok szálkával) házi paprikakrémmel, savanyú uborkával és friss fehér kenyérrel mennyei.
Na meg  persze egy pohár jófajtbalatoni bor kíséretében!


Kedves vendéglátónk (a képen) mesélt a gardáról, illetve arról, hogy régebben nagyon sokan ebből éltek Tihanyban, a zsákmányt kocsira rakták, áthúzták a szomszéd falvakba, és ott más terményekre/ dolgokra cserélték.
"Ősszel, mikor a garda különösen nagy rajokban vándorolt, a tó melletti dombokra őrt állítottak. A jó szemű hegyenjáró hajnalban felbaktatott őrhelyére és szemével fürkészte a Balatont. A nagy tömegben összegyűlt gardáktól elsötétedett a víz. Ha felfedezte őket az éles szempár, megindultak a halászok hajói. Ekkor nem volt komaság, mindenki inát megfeszítve igyekezett, hogy elsőként keríthesse be hálójával a vízoszlop teljes magasságában gomolygó halakat. A partról sajátos jelzésekkel irányították a hajókat. (Előfordult, hogy a figyelő előre megállapodott egy halász kompániával, akiket külön jelekkel irányított a helyes irányba, míg másokat félrevezetett.) Egy-egy szerencsés halászat alkalmával nem volt ritka a 100 mázsás fogás sem. Ezeken a piros betűs napokon a falu apraja-nagyja lábasokkal szaladt, hogy részesüljön nagy fogásból. "Ezt a halászatot Herman Ottó írta le sajátos stílusában.
Forrás: haldorado.hu, itt



Ha Tihanyban alszunk, visszatérő vendégek vagyunk az Oázis panzióban.
A panzióhoz étterem is tartozik, finom magyaros konyhával, sőt, megbeszélés szerint finom és nagyon bőséges reggelit is kap a kedves vedég.
Barátságos, jól felszerelt szobák, kedves személyzet, a töltött káposzta pedig egyenesen isteni.
A cicák pedig imádnivalóak. (legfelső képen)
:-)
Honlap itt.
Posted by Picasa

2010. október 18., hétfő

Arborétum és ad hoc Solier Café&Étterem




Ilyen szép őszi hétvégén vétek a lakásban ücsörögni, üzenem minden lustaságnak.
Így mi is felkerekedtünk, és Milliékkel együtt sétáltunk egy nagyot a vácrátóti Arborétumban, ahol ilyenkor tobzódnak a színek és az őszi illatok, és az összevissza rohangáló kisfiúk.
A kert varázslatos szépsége elbűvölt bennünket, megvitattuk az Élet nagy és kis dolgait, Pókember Dani kapitány unszolására többször átmentünk a sziklaalagúton, fogócskáztunk, almát majszoltunk és megpihentünk a tavak melletti padokon.
Persze közben meg is éheztünk, és hosszú ideig tartó ( na jó, nem annyira) unszolás után a gödöllői Solier Étterembe tértünk be, ahová már többször terveztünk együtt eljönni, úgyhogy döntöttünk: mostvagysoha!Végülis otthon a polcfúrás megvár...

Az étterem honlapja itt, alsó része kávézó és cukrászda, nyamm, első látásra nagyon tetszik.
Tartanak főzőtanfolyamokat és többfogásos borvacsorákat is.

Bátran állíthatom, hogy  mostanában az egyik legjobb, legínyencebb konyhaművészettel találkoztam ezen a szép vasárnap délutánon, itthon.
Öten ötfélét ettünk, így volt körbekóstolgatás- Millie férje rendelte a legfinomabbat, nekem mégis Pierre-P. erdei gombás tésztája volt a mennyország. Na meg a citromos csokimousse a végén...
Előételnek grillezett kecskesajtot kóstolgattunk ruccolával és balzsamecettel, valamint lencselevest, miközben Dani már tolta befelé a rántott csirkemellet hasábburgonyával.



Balra fenn grillezett harcsafilé kapros- paprikás metélttel, imádok mindent, ami paprikaszósz, és a kaportól nagyon finom pikáns lett az összhatás. Meg sem bírtam enni az egészet... persze mert a közepén belekontárkodtam az erdei gombás tésztába, aztán tányért cseréltem. :-)
Jobbra fenn a már magasztalt erdei gombás házi metélt ropogós mangalicasonkával- ilyen finom tésztát utoljára Olaszországban, Le Marche tartományban ettem, egy nyaraláson...a titok természetesen a házi tésztában rejlik, de sebaj, Millie el tudja készíteni fél óra alatt, úgyhogy jövünk :-)
Balra lenn mangalicapofa zöldfűszeres nudlival...mmmmmmmmm...
Jobbra lenn pedig grillezett fogasfilé kapribogyószósszal és zelleres burgonyapürével.



Desszertek mini adagok, nem is férne több, citromos csokimousse és katalán krém.
A séf(ek)nek gratulálunk, holnap újra benézünk...
:-)
Posted by Picasa