2010. november 30., kedd

Zágráb, hal, herkenytű, és múmia

- avagy gasztrokörkép a horvát fővárosból, síppal, dobbal, nádihegedűvel, hallal, herkentyűvel-

Dobrodosli- mondta ez a szépség a halpiacon, mosolyogva.

 
 
Immár harmadjára fordultam meg ebben az izgalmas, horvát városban, és most, harmadjára végre sikerült megtalálnom a nem turistáknak szánt horvát konyhát, a híres tenger gyümölcseit, halakat, kagylókat, és a finom dalmát borokat... Idegenvezető kollégám szerint Zágrábban mindig minden a legfrissebb, a legfinomabb, mert a legszebb darabokat ide hozzák a kereskedők, hiszen itt van fizetőképes kereslet mindenre.

Néhány szó a hotelekről, amelyekben eddig laktam: mindkettő a város szívében van, kedvencem a Hotel Regent (5 csillagos), amely igazi luxushotel, gyönyörű enteriőrrel, és L'occitane kozmetikumokkal a fürdőszobában...Ezer meg egy hotelben, apartmanban, motelben megfordultam már Magyarország- és Európa- (és kicsit Amerika)- szerte, mégis, soha sehol nem láttam ezt márkát egyik hotelben sem! Ez bizony luxus a javából... és egyszerűen imádnivaló.
Legutóbb a Regent teljesen tele volt, így a Hotel Palace Zagrab- ban (4 csillag) töltöttem két éjszakát, itt csak egyetlen kifogásolnivalóm akadt, de az igen kellemetlen: kb hajnal fél5kor bekapcsoltak valami elszívót vagy légkondit vagy mittoménmit, ami olyan zajt csapott, hogy egyszerűen nem tudtam aludni tőle...felébredtem az éjszaka közepén, és annyi volt a pihenésnek...

Na de vissza a gasztronómiához. Idegenvezetőnknek hála két autentikus étteremben sikerült a két este vacsoráznunk. Ha döntenem kéne, melyik volt a jobb, akkor az elsőre szavaznék...na nem a menü, hanem a hangulat miatt...

Első este a Masklin i Lata étterembe mentünk.


Meglepetésemre weboldala nincs, gondolom a helyeik úgyis tudják, hol van…
Kicsi, sötét pincehelyiség, de a kiszolgálás annál kedvesebb, sürgő- forgó pincérekkel. Menüt nem kapunk, horvát kollegámra és a pincérre bízzuk a választást. Pincérünk eltűnik, majd visszatér egy nagy tál nyers hallal, ami frissen érkezett, ebből válasszunk. A nevek között hamarosan elveszek, főleg, hogy több horvát nevet le se lehet, vagy le sem tudunk fordítani angolra.

Mindenesetre a fiúk főételnek egy nagy vegyes haltálat kérnek, én pedig nyelvhalat kérek grillezve.
Persze kezdésnek a ház „pálinkáját” nem hagyhatjuk ki, különféle gyümölcsökből készült aperitifek ezek, az enyém piros gyümölcsökből készült, és egyáltalán nem érzem rajta az alkoholt.
Előételnek herkenytűpástétomot kapunk, friss kenyérrel, majd egy hatalmas tál mindenfélét, grillezett ráktól kezdve valami fura, de nagyon finom kagylón keresztül (aminek „vadászata” büntetendő, így lehet hogy a fogyasztása is???) az olajban kisütött minihalig mindenféle jószág van. Középen tenger gyümölcsei saláta, és érdekességképpen olajban kisütött ruccola.
A buli elkezd alakulni, egy háromtagú helyi banda rázendít, egyelőre öltönyben, nagyon szép dallamokat játszanak.
Közben megkapjuk a főételt, kinyílik egy- két üveg bor, és jókat derülünk, igazán jól érezzük magunkat. A főétel nekem a grillezett, omlós nyelvhal, a nagy tálon pedig a többi fajta, amit előtte nyersen láttunk, krumplival.
Közben a buli kezd elszabadulni, a zenészek ingujjra vetkőznek, úgy húzzák a dalokat, sokszor szó szerint a fülünkbe… A helyi vendégek velük énekelnek, horvát kollegám is csatlakozik, és énekli a háborúról és a szeretetről szóló szívbemarkoló melódiákat…
Desszertet nemigen kívánunk, mégis rendelünk egy- két fajtát, a mini pannacotta nagyon dekoratív és finom.
Zárásként nem maradhat el egy újabb kör a ház „pálinkájából”.
Hát így mulatnak egy szimpla szerda este déli szomszédaink.


Második este Zágráb egyik legújabb, legtrendibb designéttermébe látogatunk el, amelyet egy tipikus szocialista panel kockaépület földszintjén alakítottak ki- hát erre mondják, hogy semmi sem lehetetlen… Az étterem neve Bocca-Marai, bent minden fekete, barna és hófehér, látszik, hogy sok energiát fektettek a megtervezésbe és a kivitelezésbe is. Meglehetősen félhomály van, el tudom képzelni, hogy az étterem népszerű a celebek és az alvilág köreiben is… A kiszolgálás ( és az árak is) első osztályúak.

Előételnek itt is pástétomokat kapunk, rákból és tőkehalból, pirítóssal, majd füstölt tonhalcarpacciót (omlik, mint a vaj), polentakorongokat paradicsommal és újabb fajta hallal, már nem tudom követni, és annyi mindent hoznak, hogy fotózni sem, már így is jappán túristának nézek ki a sok kattingatás miatt…érkezik még Szent Jakab kagyló, polipsaláta, és tényleg elvesztem a fonalat …

Közben kinyílik ismét egy- két üveg helyi bor, és élvezzük a hangulatot, az élő, nem túl hangos gitármuzsikát, és megérkezik a főétel.
Persze éhesek már egyáltalán nem vagyunk, de ez a helyi specialitás kihagyhtatalan.
Hatalmas sült halakat rendelt házigazdánk ( a hal nevét majd meg kell kérdeznem), amelyet előttünk szeletelnek fel, és mindenki kap belőle. Ezt a fogást nem lehet a’la cart kérni, előre meg kell rendelni, annyi személyre, ahányan kérni fognak belőle. Körete egyszerű spenót, nem is kell mellé más. (mi magyarok megtanulhatnánk már, hogy nemcsak sültkrumpli és kukoricás rizs lehet köret…)
Desszertként tortaválogatást kapunk, a gesztenyés nem nagyon varázsol el, túl vajas, a csokis sem nagy szám, de a cheesecake- jük egyszerűen tökéletes.
Míg a taxira várunk, a ház vendégei vagyunk egy italra a bárban.
Úgy érzem, most találtam rá Zágráb igazi arcára.




Szerencsére most több idő volt városnézésre, mint business trip- eken általában, így megcsodálhattuk a Régészeti Múzeumban a híres Zágrábi Múmiát, a máig megfejtetlen etruszk feliratú lepellel, megnéztük ismét a gyönyörű dómot, forralt bort ittunk, kávéztunk, vásárolgattunk (húdeszépüzletekvannak...), és végre feltárult előttem a halpiac, megannyi csodás és rémisztő fizimiskájú hallal és herkentyűvel.

Közben arra jöttem rá, hogy Zágráb egyáltalán nincs messze Budapesttől, ráadásul végig autópályán vezet az út. Többször kéne ide ellátogatnunk, és élvezni a karnyújtásnyira levő mediterrán hangulatot.
Akár ősszel és télen is.

Posted by Picasa

2010. november 25., csütörtök

Francia menü a la Julia Child 1.

- első menü Julia Child könyvéből-

Gombaleves citrommal

 
 
Érdekes citromos gombaleves. Annyira nem varázsolt el, de mindenesetre a hűvös őszi estéken lélekmelegítő, és a citromtól mégis friss és üde. Mondjuk tény és való hogy nem leveskockából kellett volna csinálnom a húslevest, akkor biztosan finomabb lett volna...

Hozzávalók
4 ek hagyma felaprítva
9 dkg vaj
1,5 l húsleves- vagy zöldségleves alaplé
babérlevél, kakukkfű, petrezselyem
45 dkg gomba, a kalapja és a tönkje is felszeletelve
só, bors, citromlé
2 tojássárgája
2 dl tejszín

A hagymát megpároltam a vaj felében, lassan, kb 8- 10 perc alatt. Hozzátettem a tönköket, felöntöttem az alaplével, hozzáadtam a babérlevelet és a kakukkfűleveleket, és lassan főzögettem, kb 20 percig. Ezután leszűrtem, és csak a levet öntöttem vissza a fazékba.
Közben a maradék vajon megpároltam a felszeletelt gombafejeket, hozzáöntöttem a citromlevet is.
Mikor kész lett, ment bele a levesbe.
A tojássárgáját kissé felvertem, összekevertem a tejszínnel, és óvatosan mertem hozzá a leves levéből, kb 2 dl-t. Mikor már nem volt hideg a tejszínes- tojásos lé, a levesbe öntöttem és ismét felmelegítettem. A recept szerint csak óvatosan szabad, nehogy felforrjon, és gondolom rántotta legyen a tojássárgájából...
Utánízesítettem, borsoztam, és belevagdostam a petrezselyemzöldet.
Grillezett gombával tálaltam.

Lazac joghutros krumplipürével és tejszínes brokkolival


Itt a köret, a tejszínes brokkoli származik a könyvből.

A brokkolit pár percig forró vízben blansíroztam, majd ment a tepsibe kb 20 percre a forró sütőbe. A közepén felöntöttem tejszínnel, amelyet lassan magába szívogatott.
Voila. Ennyi.

Francia almatorta



Na, ez már nagyobb kihívás volt, persze nem volt bonyulult a recept, csak kíváncsi voltam, hogy van- e valami küülönbség ha nagyon pedánsan csinálok mindent ozra pontosan. Bocsánat, grammra pontosan...
Az eredmény egy szuperfinom desszert, aminek- nem túlzok- 5 perc alatt a harmada behabzsolódott...
Úgyhogy most megyek is, csinálok egy körtés- szilvás változatot is.
:-)
Hozzávalók
az omlós tésztához ( Pate Brisée Sucrée)
150 g liszt
140 g jéghideg vaj
2 ek cukor
1/8 tk só
2-3 ek hideg víz ( inkább 2 mint 3...)

Zutty bele minden a mixerbe, pillanatok alatt összeáll a massza. Ment a hűtőbe vissza, amíg előkészítettem a tölteléket.
A sütőt előmelegítettem 200 fokra, ée egy piteformában vakon elősütöttem a masszát kb 7-8 perc alatt.

Töltelék és a teteje

1,5 kg alma
1 dl baracklekvár
1-1,5 dl rum
120 g cukor
45 g vaj
 fél citrom leve
+ 2 ek cukor
fahéj ízlés szerint
vaníliaaroma vagy vaníliás cukor

Az almából kb 50- 60 dkg-ot meghámoztam és szeletekre vágtam, összekevertem a citromlével és a 2 ek cukorral. Félretettem, ez lett a teteje.

A maradék almát is meghámoztam, kockákra vágtam, és nagyobb serpenyőben a többi hozzávalóval addig pároltam, míg sűrű töltelék- massza nem lett belőle.
Közben a félkész pitetésztát kivettem a sütőből eltávolítottam a vakon sütéshez használt alufóliát és a babot, rásimítottam a masszát, és kiraktam az almával.
A hőfokot mérsékeltem 190 Celsiusra, és kb 30 perc alatt megsütöttem a pitét.
Hogy ne csak finom, hanem elegáns is legyen, bevontam glazúrral, ami baracklekvárból készült, amit felmelegítettem és átpasszzíroztam.
Mennyei, de tényleg...


Posted by Picasa

2010. november 21., vasárnap

Egy hétvége, két film, egy új szakácskönyvbiblia




Gasztromániások számára két kötelező film is hódít mostanság. Egyik már kicsit régebbi: Julie és Julia, a másik pedig most megy a mozikban: Eat, Pray, Love, azaz Ízek, imák, szerelmek.


Mindkettő nagyon érdekes film, más módon, és mégis számomra nagyon inspirálóan. Akárcsak egy alma és egy körte…

A Julie és Juliában Julie, egy mai fiatal feleség enyhe depresszióval és a napi rutin kilátástalanságával küzd, mígnem felfedezi Julia Child kb 50 évvel ezelőtt írt szakácskönyvét, amely a francia konyhát hozza testközelbe amolyan „Hogyan főzzünk a szupermarketből tökéletes francia vacsorát” módon. Julie elhatározza, hogy ő bizony végigfőzi a szakácskönyvet, mind az 524 receptet, méghozzá kereken egy év, azaz 365 nap alatt, és erről egy blogot kezd írni. Blogja nagy siker lesz, és a filmben végigkövethetjük, hogyan válik egyre magabiztosabbá, és milyen hatással van az emberi pszichére, ha talál magának egy elérendő célt. Párhuzamosan látjuk Julia Child életének azt a szakaszát, amelyben megszületett a szakácskönyv, Meryl Streep elragadó színjátékával.

A film szenzációsan jó, sokat nevettem, például amikor Julie a homárokkal harcolt, és „bocs” felkiáltással dobta őket a forró vízbe…na mondjuk ezt biztosan nem fogom kipróbálni…nem szeretném ha mindenféle élő vízi kreatúra kitudjahány lábbal meg csáppal úszkálna a mosogatóban vagy a fürdőkádban…




A másik film igaz történeten alapul. Az Ízek, imák, szerelmek szintén egy feleségről szól, aki 40 évesen ki mer lépni a boldogtalan házasságából, és új spirituális utakra indul: elutazik egy évre, és próbálja önmagát, és a híres- hírhedt Egyensúlyt megtalálni, ami tudjuk, nem is olyan egyszerű… Julia Roberts ( Liz) főszereplésével ez inkább egy csajos mozi, szerintem mindannyian átélünk hasonlót akár karrierben, akár magánéletben: felismerünk, tipródunk, mérlegelünk, aztán van aki kockáztat és lép, van aki pedig marad, és jobb esetben belenyugszik abba amit nem mer megváltoztatni, rosszabb esetben megkeseredik…


Liz tehát elutazik, először Olaszorszába ( itt jönnek az ízek), aztán Indiába ( itt az imák), aztán visszatér Bali szigetére, és itt rátalál a szerelem. Hiszen a két fogú csodadoktor első alkalommal, mikor ott járt, megmondta: vissza fog jönni, miután mindent elvesztett, és itt megtalálja a boldogságot. Örömbódottág.
See you later, Alligator.

A film elég sok rossz kritikát kapott, sokak szerint hiteltelen, nyálas, műanyag, mézes-mázos, üres, buta áltörténet. Stb, stb. Ezeket biztos pasik írták, akik halálra unják magukat az olyan filmeken, amelyekben nem lőnek szitává vagy háromszáz embert két perc alatt. Nekik azt üzenem, hogy tessék utazni és szétnézni a nagyvilágban. De legalább itt ezen a kicsi, de gyönyörű Magyarországon.

Pedig számomra a film üzenete elég világos: Aki mer, az nyer! Ha emellett eljutunk mondjuk Olaszországba, és megkóstolhatjuk az igazi olasz pizzát és spagettit, akkor nagyon szerencsések vagyunk…Indiába nem vágyom, Bali meg majd csak eljön egyszer... :-)

Csajok, nektek azt üzenem, nézzétek meg a filmet, és ne féljetek változtatni…!!!




Az Új Bibliám pedig nem más, mint Julia Child „MASTERING THE ART OF FRENCH COOKING” című könyve, amiből Julie főzött az első filmben…


Lehet, hogy kissé le vagyok maradva, mert a többi gasztrobloggerina- és blogger már régen megfőzött mindent ebből a csodálatos könyvből, és csak nekem újdonság a francia főzőkurzus a saját konyhámban… de annyira élvezetes a stílus és annyira ínycsiklandóak a receptek, hogy muszáj használnom és megosztanom.

Kissé nehezíti a dolgot a mértékegységek megadása, ami nagyon nem a mi szemünknek való, a hatodik 1 ½oz, 1 fl oz, ¾ lb, 2 ½ pts után már sikítozni tudtam volna, de türelem rózsát terem, majd megszokom… különben van egy átváltó táblázat a könyv elején, de még mindig nem világos, hogy most a British Terms vagy az American Terms szerint kellene mérni a hozzávalókat… Ha valaki tudja, légyszi írjátok már meg! Tudom, nincs nagy különbség, de ha professzionálisak szeretnénk lenni, akkor legyünk 100%-ig azok.

Ma este elkészült az első menü a könyvből...bár lassan ment a sok átváltogatás és lapozgatás miatt, de bőven megérte a fáradtságot...
poszt hamarosan...

Posted by Picasa

2010. november 9., kedd

Tihany, Garda Fesztivál

November első- második hétvégéjén Tihanyban hejehuja dínomdánom ideje van, hiszen ekkor rajzik a híres GARDA hal.
Tavaly véletlenül cseppentünk oda a fesztiválra, idén már tudatosan jöttünk.
Tihany fesztivál nélkül is elbűvölő, hiszen ezeréves történelmünk tanúja a Tihanyi Apátság, I. András sírjával, és az Alapító Okirattal, amely egyik legrégebbi nyelvi emlékünk: bár latin nyelvű, de mégis felismerhetőek magyar szavak, kifejezések benne. Ha mindehhez a hangulathoz még a frissen sülő hal, kolbász, lángos, langalló, kürtőskalács, sült gesztenye illata is társul, forralt borral fűszerezve, akkor tényleg egy kis gasztromennyország száll alá a félszigetre.
A helyiek nagyon büszkék a múltjukra, illetve a helyi specialitásokra, ilyen a garda hal is, valamint a levendula és a jó kis környékbeli borok.
A panoráma lenyűgöző, most ráadásul olyan jó idő volt, hogy délelőtt és kora délután kabát sem kellett.
Kell- e ennél jobb pihenés hétvégére?
:-)



Szombat reggel kezdődött a program, a hajók kifutottak, megkezdődött a halászat.
Közben már gyülekeztek a borlovagok, és a kifogott zsákmányt az Apátságban megáldották.
Ezután a nép apraja- nagyja felvonult, rezesbanda kíséretében, és a zsákmány az előre felálított karókra került, így süldögélt szépen, ahogy az alábbi képeken is látszik.
Délután a sátorban különféle programokkal várták a tisztelt publikumot: volt ott asszonykórus, musical- group, fellépett a Lucky Fellas nevű fantasztikus duó, akik az 50-es, 60-as, 70-es évek hangulatát idézték dalaikkal és showműsorukkal, este pedig retro disco, ahol nemcsak a fiatalok ropták a táncot.
Vasárnap folytatódott a program, horgászverseny és halászléfőző- verseny is napirenden volt, ebből már sajna kimaradtunk, de sebaj, majd jövőre.


Természetesen gardát máshogy elkészítve is lehetett enni ( ahogy emlékszem, tavaly meglehetősen korlátozott számban álltak rendelkezésre jegyek a parázsos változathoz), így nem haboztunk, megkóstoltuk.
Finom fehér hal, (sok szálkával) házi paprikakrémmel, savanyú uborkával és friss fehér kenyérrel mennyei.
Na meg  persze egy pohár jófajtbalatoni bor kíséretében!


Kedves vendéglátónk (a képen) mesélt a gardáról, illetve arról, hogy régebben nagyon sokan ebből éltek Tihanyban, a zsákmányt kocsira rakták, áthúzták a szomszéd falvakba, és ott más terményekre/ dolgokra cserélték.
"Ősszel, mikor a garda különösen nagy rajokban vándorolt, a tó melletti dombokra őrt állítottak. A jó szemű hegyenjáró hajnalban felbaktatott őrhelyére és szemével fürkészte a Balatont. A nagy tömegben összegyűlt gardáktól elsötétedett a víz. Ha felfedezte őket az éles szempár, megindultak a halászok hajói. Ekkor nem volt komaság, mindenki inát megfeszítve igyekezett, hogy elsőként keríthesse be hálójával a vízoszlop teljes magasságában gomolygó halakat. A partról sajátos jelzésekkel irányították a hajókat. (Előfordult, hogy a figyelő előre megállapodott egy halász kompániával, akiket külön jelekkel irányított a helyes irányba, míg másokat félrevezetett.) Egy-egy szerencsés halászat alkalmával nem volt ritka a 100 mázsás fogás sem. Ezeken a piros betűs napokon a falu apraja-nagyja lábasokkal szaladt, hogy részesüljön nagy fogásból. "Ezt a halászatot Herman Ottó írta le sajátos stílusában.
Forrás: haldorado.hu, itt



Ha Tihanyban alszunk, visszatérő vendégek vagyunk az Oázis panzióban.
A panzióhoz étterem is tartozik, finom magyaros konyhával, sőt, megbeszélés szerint finom és nagyon bőséges reggelit is kap a kedves vedég.
Barátságos, jól felszerelt szobák, kedves személyzet, a töltött káposzta pedig egyenesen isteni.
A cicák pedig imádnivalóak. (legfelső képen)
:-)
Honlap itt.
Posted by Picasa