2011. február 28., hétfő

Sok-kicsi, Herczeg Ágnes, Karácsony, szülinap és ajándékok



Mikor rátaláltam L. Ritók Nóra blogjára a mélyszegénységben élőkről, az elejétől a végéig végigolvastam. Szívszorulva, kicsit szándékosan tehetetlenül, hiszen mindenki tudja, hogy ezek a problémák súlyosak, mégis elmegyünk nap mint nap mellettük, és nem is igazán gondounk arra, ami nekünk természetes, ezek a családok viszont csak álmodnak róla: minden nap étel, fűtés, áram, melegvíz, gyógyszerek… Persze nem vagyok álszent és tudom, hogy az éremnek két oldala van- ez Nóra blogjából is kiderül ám,- mégis, Karácsonykor a Sok kicsi kezdeményezésére, hogy Nóráék alapítványát támogassuk idén, tudtam, hogy nekem is a segítők között a helyem.
Az már csak hab a tortán, illetve ajándék a karácsonyfa alatt, hogy én lettem az egyik nyertes…
Nyereményem pedig Herczeg Ágnes „Borok a konyhában” című csodálatos könyve, valamint egy nagy értékű válogatás Ágnes kedvenc boraiból, mindez átadva egy személyes találkozón, nem jelesebb napon, mint a születésnapomon.
:-)
Sok- sok egyeztetés után, ahogy azt másoknál is olvasom ( utazás, míting, beteg gyermek, stb) végre sikerült találkoznunk az egyik bevásárlóközpont újonnan nyitott ámerikai kávéházában, és megismerkedtem Ágnessel, aki szívét- lelkét beleadta, belekóstolta és beleírta ebbe az egyedülálló könyvbe, amelyet azóta igen gyakran kezembe veszek és használok.
Ágnes nagyon közvetlen, mesél a projektről, a segítőiről, arról, hogy hogyan zajlott egy- egy nap, és találkozónk végére szinte magam előtt látom a forgatókönyvet, a meghívott sürgő- forgó séfeket a konyhában, az elkészült ételeket, a poharak százait, a sok- sok üveg aranyló/bordó/rosé/pezsgő nedűt, hiszen a bor hozzátartozik a magyar örökséghez, a magyar kultúrához, és igenis kell hogy némi fogalmunk legyen a régiók jellegzetességeiről, a készítésről, a fajtákról, az ízekről…
Már két menüt el is készítettem, és összekóstoltuk kétféle borral- ezekről poszt hamarosan.
Ágnes, Sok kicsi, köszönöm.

Ágnes weboldala

chiliésvanilia írása a könyvről és Ágnesről
Posted by Picasa

1 megjegyzés:

Kati írta...

Gratulálok a nyereményhez, és a segíteni akaráshoz, bárcsak mindenki így gondolkodna.