2008. november 21., péntek

Szendvicskrémek


Kétféle szendvicskrém

Magyaros kölespástétom

A köles már régóta búslakodott a konyhaszekrényemben, mígnem végre vettem a fáradságot és rákerestem a "köles" hozzávalóra a mindmegette.hu-n.Ott találtam eme egyszerű, de nagyszerű, és nagyon egészséges receptet, és nem kerül többe, mint negyedórába elkészíteni.Kicsit változtattam rajta, kihagytam a majorannát, és üvegesre pirítottam a hagymát, valamint pirospaprika helyett Pirosaranyat használtam(imádom!). Mivel ez eleve sós, ezenkívül sót nem használtam.


Hozzávalók:
10 dkg köles
1 kis fej hagyma
olívaolaj
1-2 dl tejföl, ízlés szerint
mustár
bors
PIROSARANY hip hip hurrá

Elkészítés:

Az olajon üvegesre pirítottam a hagymát, majd beleöntöttem a kölest, és felöntöttem annyi vízzel, hogy egy ujjnyival ellepje. Néha megkevertem, nehogy leragadjon, és mikor felvette az összes vizet, kész is van. Ez kb 10 perc. Hozzákevertem a tejfölt, a mustárt, Pirosaranyat, borsot. Pirítóssal tálaltam.
Különben szerintem melegen önmagában is megállja a helyét.

Almás-zelleres túrókrém

Hozzávalók:
(vagyis mit találtam a hűtőben amit sürgősen fel kellett használni:)

fél doboz (12 dkg) túró
fél sajtkrém, natúr, Maci vagy Medve
egy kisebb alma
egy kisebb zeller
tejföl
curry
só, bors

Elkészítés:

Az almát és zellert meghámozom, finomra reszelem.
Összekeverem a túróval, sajtkrémmel, tejföllel, curryvel, sózom, borsozom és kész.
Pirítóssal tálaltam.






Posted by Picasa

Nincsenek megjegyzések: