A múlt héten kétszer is volt szerencsém a kínai és a japán konyhaművészethez.
Már évek óta Budapestre sodort a szél, vagy a Végzet, nevezzük bárhogy, és néhányan a volt osztálytársaim és évfolyamtársaim közül csodálkozva kérdezgetik: „és hogy bírod Budapestet? Hogy lehet ott élni?” Hát kérem, IMÁDOM Budapestet. Ugyanis csak itt lehet megtenni azt, hogy olvasok néhány étteremkritikát mondjuk egy keleti étteremről, és két órával később már vígan vacsorázgatok az említett spéci helyen, magam tesztelve a leírtakat...( és akkor még nem beszéltem Budapesten sok mindenről, az éjjeli Lánchídról, Aquincumról, a Citadelláról elénktáruló csodálatos panorámáról, a Szépművészeti Múzeumról, a Várnegyedről...ja, a Culinarisról... hm, AVATAR 3Dben...)
De vissza Kínába és Jappánba!
Pontosabban az eheti első étterembe, a
Momotaro Ramen-be, a Széchenyi utcában a Lánchídtól pár lépés távolságra.
Kép a
diningguide-ról
Vélemények például a
diningguide-on, vagy a
plastic.hu-n, mivel a rament és a gőzölt gombócokat mindenki kivétel nélkül dicsérte, hát ezzel próbálkoztunk. Csak egy szót írhatok róla: tényleg isteni...Fotók az említett blogokon, nálam nem volt gép.
Az éttermet kívülről csak két piros lampion jelzi(hányszor elmentem már mellette...). Faasztalok, kicsit büfé jelleg, kedves kínai?japán? pincérlány, angolul egy szót sem beszél, magyarul bezzeg igen...na ilyet sem láttam még...Mikor megérkezünk, este hat körül, a hat asztalból csak egy foglalt, de perceken belül tele van a hely, és a további vendégek valamerre hátra navigálódnak. Talán van ott valami egyéb helyiség?
A ramen egy fűszeres leves, tele mindenféle cuccal. Eredete után kutatva azt találom, hogy inkább jappán étel, de a szó és az étel maga is Kínából ered, talán a kínai kézzel készített tészta –la mian-japán kiejtésmódja lett a ramen, vagy lehet lǔmiàn, ami valami keményítős cuccos szószban főtt tészta, vagy származhat a lāomiàn szóból is, ami azt jelenit: kikotor, és arra utal, hogy a tésztát forró vízbe merítették, és aztán fémszűrővel szedték ki a fazékból. Vagy mittoménmilyen kínaijappán edényből. Ezzel a hipotéziseknek nincs vége, de inkább arról a konkrét ramenről írok, amit rendeltünk: vega változat, jó sok zöldséggel és tésztával, és különös jellemzője, hogy az ember addig eszi, amíg előtte van. Az íze fűszeres, nem tudom leírni, de semmi köze a magyar zöldségleveshez, menjetek és kóstoljátok meg. A húsos verziónak is nagy a rajongótábora, legközelebb az jön. És nem átallanak kb 1200 Ft-ot elkérni egy hatalmas adagért. :-)
A ramen után a gőzölgő húsos batyuk következnek, amikhez valami hihetetlen mártást adnak, ami chilis is, paprikás (?) is, csíp is meg nem is, és a gombócok sokkal jobbak vele, mint nélküle. A 8 darab öklömnyi gombóc is bizony elfogyott mind egy szálig. (Holnaptól rendszeresen futok majd...)
Nem mellékes, hogy nagyon pénztárcabarát a hely, ilyen különleges ízeket otthon nem nagyon lehet elővarázsolni, és nagyságrendekkel jobb, mint az tizenkettőegytucat kénai gyorsbüfék egyenízetlenédessavanyúminden kínálatával...Ketten fizettünk 3000 Ft-ot...Szóval visszajövünk.
Következő jappánkínai étterem, fővárosunktól jóval távolabb található: Sopronban.
Business trip, és épp van egy óránk ebédelni. Mivel főnököm tud a gasztrobolondériámról (anno Kistücsökkel kezdtünk), melegen ajánlja a “
Chen’s Coocking Wok and Grill Restaurant”- ot.
Kép
innen
Belépünk, hatalmas terem, kb 15x akkora, mint a Momotaro Ramen. Szép sötétbarna dizájn, tetszik. Középen büféasztalok, rajtuk minden földi jó... Kedves kici kínai pincérnő, beszél magyarul, megkérdezzük, hogy mi itt az ábra. Mosolyog, közli, hogy allyoucaneat ezeröccá’kilencven forint. OK, feleljük, én meg gondolom biztos nem tudja még a számokat egyemmeg. De nem, tévedésnek nyoma sincs. Tényleg ennyibe kerül az ebéd. Óriási választék, nagyon tetszik a sushi, kb 6-7 fajta, ahogy kell, gyömbérrel, szójaszósszal, wasabival, pálcikával. Mellette a grillrész, ahol a friss zöldségektől elkezdve a rákon át a kagylóig minden van, szabadon kombinálható, és a kici kínai szakácsok a vaslapok mellett csak arra várnak, hogy elkészíthessék. Emellett még egy büféasztal, a szokásos kínai vegyesfelvágottal: omlósz cirke, kicit cípősz, édes- savanyú cirke, nem cíp, szerzetesek eldele, szójacsírasaláta, algacucc, kínai tészta és zöldséges rizs, stb, stb, stb. Következő asztalon már nem is emlékszem mi van, de valami leves, saláták, zöldségek...
A Sushi, a Maki, a Futomaki mind nagyon finom, akár a Wasabiban, és tényleg no limit. Van egy nagyobb tölcsér alakú sushi, nagyon dekoratív. Azért megkóstolom a “kommersz “ büfékínálatot is, az édes fűszeres csirke meglepően finom és omlós, de a tésztára elkel a szójaszósz, hogy legyen valami íze. Még az alga is ehető.
Nagyon tetszik, hogy rengeteg friss gyümölcs díszeleg a tálakon: ananász, narancs, kivi, mangó...desszertként ezt választom, mert az osztrák módra készült fánk nem nagyon nyeri el a teszésemet, főleg hogy még lekvár sincs benne.
Egy szó mint száz: meglepően finom, hatalmas választék, ócó. Ötös skálán csillagos ötöst érdemel, bizony nem könnyű ilyen színvonalat találni ennyire távol Budapesttől.
A helyiek bizonyára ismerik, meg a sógorék is, hiszen egyre érkeznek a vendégek, több öt- hatszemélyes család, kisgyerekkel (etetőszék van.)
Nem véletlenül népszerű hely.
Még egy párszor letesztelem majd a sushit. :-)
Cézárimádó is betévedt ide,
képek és kritika az ő blogján is. (Nálam csak mobil volt, az ezzel készített fotókat inkább nem posztolnám...)
Ja, honnan jön a Jappán? Hát
Badár Sándor és Horváth János barátaink könyvének a címe, amit mindenki olvasson el, ha könnyesre akarja röhögni magát két hülyegyereken, akik a szocializmus kellős közepén eldöntötték, hogy elutaznak Japánba. És így is tettek.
Beszámolójuk ez a rövidke könyv, kezdve attól, hogy mindenki azt hitte, hogy dezertálni akarnak, pedig csak karatézni mentek, odáig, hogy meg nem tagadva magyar vérüket hogyan tesznek szert méregdrága exkluzív csodálatos japán legyezőre...egymás szavába vágva mesélik hihetetlen kalandjaikat. Túlélték...
